Leváltották Aleksandar Jonchevskit, Kostas Flevarakis visszatért
A mai napon (12.27.) az alábbi közleményt adta ki az ASE hivatalos honlapján: „Az Atomerőmű SE vezetősége a legutóbbi bajnoki mérkőzésünk után értékelte a 2025/2026-os alapszakasz első felét. Csapatunk jelenleg a hetedik helyen áll hét győzelemmel és hat vereséggel, azonban sem a mutatott játék, sem a játékosokból kihozott teljesítmény nem felel meg a szezon előtt megfogalmazott céloknak.”
A hat vereségből kettőt hazai pályán szenvedtek el a piros-kékek. A nyitó fordulóban a Szeged, a tizenharmadikban pedig a Kaposvár távozott győztesen az ASE csarnokból. Játékoscserére is sor került, az első két bajnoki forduló után Shereef Mitchellel szerződést bontottak, helyére Deon Edwin érkezett.
„Élve a szerződésben lévő bontási opcióval, klubunk Aleksandar Jonchevski vezetőedzővel szerződést bontott. Sok sikert kívánunk a szakembernek a továbbiakban!”

Pár órával később a klub az új vezetőedzőt is bejelentette: „Kostas Flevarakis visszatér az Atomvárosba! A görög szakember hosszú évek után szállított érmeket Paksra: tavaly harmadik helyen végeztünk a kupában, majd bronzérem került a nyakunkba a bajnokság végén is. Kostas remek pedagógiai érzékével és szakmai tudásával reményeink szerint segíteni tud a céljaink elérésében.”

A leendő vezetőedző a mai napon (12.27.) érkezett Magyarországra, az esti edzést már ő fogja vezényelni.
