Növekvő olvasószám, élő közösségi tér – mérlegen a Paksi Pákolitz István Városi Könyvtár 2025-ös éve
Eredményes évet tudhat maga mögött a Paksi Pákolitz István Városi Könyvtár. Nagy Balázs igazgató összegezte így az intézmény tavalyi működését, és számolt be részletesen látogatottságról, fejlesztésekről, programokról.

Olvasói igények, közösségi funkciók
Nagy Balázs elmondta, hogy a kiegyensúlyozott gazdálkodás lehetővé tette a folyamatos könyvbeszerzést, miközben kiemelt figyelmet fordítottak az olvasói igényekre és a közösségi funkciók erősítésére. – Mind a beiratkozók száma, mind a dokumentumkölcsönzések mennyisége nőtt, ami egy könyvtár alapvető feladata. Ugyanakkor az is fontos, hogy közösségi teret is biztosítsunk – fogalmazott, hozzátéve, hogy ennek érdekében fizikai átalakításokat végeztek: bútorcserékkel és görgős polcrendszerek beszerzésével igyekeztek megoldani, hogy a rendezvényeken még több érdeklődőt tudjanak fogadni. Bár továbbra is keresettek a DVD-k, a hangoskönyvek és a zenei CD-k, a használati adatok egyértelműen azt mutatták, hogy az érdeklődés elsősorban a könyvállományra koncentrálódik. Az olvasók mintegy 80 százaléka nő, és jelenleg a romantikus fantasy műfaj számít a legnépszerűbbnek. Az igazgató kiemelte, hogy a tavalyi évben az egyik nagy feladat volt az állomány ötévente esedékes leltározása. – A leltár rendben zajlott, a hiány minimális volt. A jövőbeni cél az, hogy a következő alkalommal már RFID-rendszer segítségével történjen meg a leltár, ami egyszerűbbé és gyorsabbá teszi a munkát – összegzett.
Napirenden a közösségi és tanulóterek növelése
Kitért arra, hogy a gyermekkönyvtár továbbra is kiemelten népszerű, ugyanakkor a tinédzserek megszólítása a jövőben is kihívást jelent az intézmény számára. – A fiatalok között azért van egy aktív csoport, akik nagyon szeretnek itt lenni. A célunk az, hogy elegendő helyet biztosítsunk számukra a tanuláshoz, hiszen a könyvtárnak megvan az a meghitt, tanulásra alkalmas, oktatási bázist jelentő hangulata, amit sokan keresnek – fogalmazott Nagy Balázs, aki arról is tájékoztatott, hogy jelenleg mintegy 53 ezer dokumentum található a könyvtárban, a jövőben azonban az állomány tudatos csökkentésével tovább kívánják bővíteni a közösségi és tanulótereket.
Könyvtári programok minden korosztálynak
A programkínálat a korábbi évekhez hasonlóan 2025-ben is rendkívül gazdag volt. – Állandó sorozatként zajlott Marton Renáta A szavak ereje című beszélgetéssorozata, valamint a Világjáró paksiak előadásai. Új kezdeményezésként olvasóklub indult, amely havonta a magyar irodalom ismert és kevésbé ismert alkotásait dolgozza fel közös beszélgetések formájában – sorolta az intézmény vezetője. Az év során számos neves vendég is megfordult a könyvtárban, többek között Beck Zoltán, Bartis Attila, Tompa Andrea, Varró Dániel, Rácz Zsuzsa és Stumpf-Biró Balázs. Az intézmény helyszínt adott a Paksi Harmonika Fesztiválnak, valamint több zenei és irodalmi estnek is. A gyermekkönyvtárban tematikus kiállításokra – például a Szabó Magda- és a Bálint Ágnes-vándorkiállításra – várták az érdeklődőket. – A fiatalabb korosztály számára tavaly is szerveztünk nyári tábort, ahol a résztvevők egy helytörténeti társasjátékot készítettek, valamint a 3D-nyomtatással is megismerkedtek. A Nyári kincskereső játék 150 nevezőt vonzott, míg a Regélő népmesemondó versenyt immár 27. alkalommal rendeztük meg, tavaly határon túli résztvevők közreműködésével – tájékoztatott az igazgató, hozzátéve, hogy mindemellett a könyvtár második alkalommal csatlakozott a koraszülöttek világnapjához, az év végén pedig olvasási kihívást is hirdettek.
Fejlesztések belül és kívül
Az intézmény belső tereinek megújítása szintén megvalósult, kicserélték a szőnyegeket és a függönyöket, új bútorokat szereztek be, valamint átalakították a felnőtt könyvtár pult mögötti részét. Nagy Balázs úgy tájékoztatott, hogy a következő időszakban nem várhatók nagy volumenű átalakítások, ugyanakkor az épület további fejlesztését már előkészítik. – Szeretnénk javítani az épület hőkomfortján, szigetelni a kupolát, lecserélni a tetőborítást, és régóta dédelgetett tervünk egy kültéri olvasópavilon kialakítása a könyvtár mögötti területen – mondta. A Paksi Pákolitz István Városi Könyvtár vezetése 2026-ban is sok látogatót és új beiratkozót vár, bízva abban, hogy az intézmény továbbra is stabil működéssel, élénk közösségi élettel és tudatos fejlesztésekkel szolgálja Paks lakosságát.
Megjelent a Paksi Hírnök 2026. január 31-i számában.
