Erősödő együttműködés a jelzőrendszerben
Megtartotta éves szakmai tanácskozását a Paks Kistérségi Szociális Központ Család- és Gyermekjóléti Szolgálata. A találkozó középpontjában az észlelő- és jelzőrendszer elmúlt évi működésének értékelése állt.

A tanácskozáson a szakemberek áttekintették az együttműködés tapasztalatait, és megfogalmazták azokat a területeket, ahol további fejlesztésekre, hatékonyabb kommunikációra vagy új módszerek bevezetésre van szükség. A tanácskozást Heringes Anita polgármester nyitotta meg. Köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a szociális területen dolgozók munkája rendkívül fontos, hiszen nehéz helyzetben lévő embereknek nyújtanak segítséget. Mint fogalmazott, hálát érez a szakemberek iránt, akiknek elhivatottsága és együttműködése nélkülözhetetlen a problémák kezelésében. Rudolf Petra, a szolgálat csoportvezetője elmondta, bár elsőre úgy tűnhet, hogy az elmúlt év könnyebb volt a korábbiaknál, a jelzések mögött álló problémák súlyossága nem feltétlenül ezt tükrözi. Az együttműködés erősödött a jelzőrendszeri tagok és a szakemberek között, de 2026-ban is azon dolgoznak majd, hogy tovább mélyítsék a szakmai kapcsolatokat a közös megoldások reményében. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján elmondható, hogy a jelzésekben visszatérő problémák jelennek meg: elhúzódó válások, gyermekelhelyezési viták, igazolatlan iskolai hiányzások, valamint lakhatási és jövedelmi gondok. Emellett erősödött a droghasználat és a kriminalizáció jelenléte is. A szakemberek szerint azt is fontos kiemelni, hogy a jelzőrendszer nem csak a gyermekekkel kapcsolatos problémákra terjed ki.

A felnőtteket érintő jelzések száma is emelkedett. Guttyán Edina, a szolgálat észlelő- és jelzőrendszeri felelőse arról beszélt, hogy egyre több jelzés érkezik magukra maradt, segítségre szoruló idős emberekről. Sok esetben a hozzátartozók hiánya, vagy a nem megfelelő együttműködés megnehezíti a munkájukat, ahogy az is, hogy az idősotthoni elhelyezésekre hosszú várólisták vannak. Ezekben a helyzetekben így a szociális és egészségügyi rendszer szereplői komoly kihívásokkal szembesülnek. A szakemberek ugyanakkor pozitív eredményekről is beszámoltak. A szolgálat prevenciós programjai 2025-ben sikeresek voltak: tematikus rendezvényeket, családi napokat és szakmaközi megbeszéléseket szerveztek. Jó kapcsolat alakult ki a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel, aminek köszönhetően Pakson több mint tizenegyezer kilogramm élelmiszert osztottak ki a rászorulók között. Emellett a szolgálat havonta ruhabörzét is szervez az ellátottaknak, amely iránt folyamatos az érdeklődés. A tanácskozáson szó esett a rendőrség és a gyermekvédelem együttműködéséről is, valamint bemutatkozott a Paksi Szivárvány Egyesület. A központ szakemberei a tanácskozáson egy jogi tájékoztató kiadványt is bemutattak, amely a párkapcsolati erőszak áldozatainak nyújt információt a segítségkérés lehetőségeiről és a rendelkezésre álló jogi védelemről.
