Húsvétkor is kell a kabát

Az utolsó előtti alapszakasz fordulóra került sor a férfi kosárlabda bajnokság NB I/A csoportjában, az Atomerőmű SE csapata a már alapszakaszgyőztes NHSZ-Szolnoki Olajbányász otthonában lépett pályára. A paksi piros-kékek 15 győzelemmel és 9 vereséggel a negyedik helyen álltak a mérkőzés előtt. Decemberben a Gesztenyés úton az ASE vette el a Tisza-partiak veretlenségét, Révész Ádámék 90-87-re győztek. Kosztasz Flevarakisz, az ASE vezetőedzője a mérkőzés előtt a következőket mondta az egyik internetes kosárlabda portálnak: Mindenképpen minimalizálnunk kell a hibáink mértékét, és pontosan élni a lehetőségeinkkel, ugyanakkor szintúgy fontos megpróbálni kihasználni a másik csapat által vétett hibákat is. A héten jól készültünk, és elégedett vagyok a csapatom munkájával. Meggyőződésem, hogy a lehető legtöbbet fogjuk kihozni a párharcból.

Fotó: Vasvári Márton

Hazai kétpontossal kezdődött a mérkőzés, Eilingsfeld zsákolt egyet válaszul. Edwin közelről és távolról is betalált, de egy 2+1-es és egy hárompontos után 8-7 állt az eredményjelzőn. Edosomwannal nem bírtak a festékben, és a gyűrű alatt, egymás után négyszer két pontot szerzett, abból kétszer zsákolt. Nagyon kevés pont született a nyolcadik perc közepéig, 15-15 volt az eredmény. Eilingsfeld hárompontosa, majd Edwin büntetői után öt pontra nőtt a paksi előny, de a végén Eilingsfeld közelijére öt pont érkezett válaszul.

A második tíz percben is az ASE diktálta a tempót, Bluiett és Smith hármasa után időt kért a Szolnok 22-28-nál a harmadik perc közepén. Eilingsfeld ziccere, majd Halmai és Edosomwan közelije után 28-34-et mutatott az eredményjelző. Bluiett is beszállt a pontszerzésbe, Edosomwan ismét zsákolt, de ekkor még kapaszkodott a hazai társaság, feljöttek 34-38-ra, ez volt a hetedik triplájuk. Halmai közelről talált be, Edosomwan a változatosság kedvéért ismét zsákolt, időt kértek a hazaiak a kilencedik perc végén. Ez sem segített azonban, Edwin két távoli találatával tizenegy pont előnnyel mehettek a nagyszünetre a piros-kékek.

Fotó: Vasvári Márton

Edosomwan zsákolt, Eilingsfeld triplát szerzett, Edwin értékesített két büntetőt, majd újabb Zena zsák következett. Robogott a paksi expressz, Eilingsfeld közelről, Benke távolról vette be a szolnoki gyűrűt, Hawkins kétpontosa után időt kért az NHSZ az ötödik perc közepén 43-64-nél. Lebénultak a hazaiak, a piros-kékek pedig kedvükre szerezték pontjaikat, a negyed vége felé Bluiett zsinórban három triplát is bevágott, sajnos a negyediknél rálépett a vonalra, így csak két pontot ért. Ekkor már harminc pont fölé nőtt a két csapat közt a különbség, Edwin távolijával – és 36 pontos paksi előnnyel – ért véget a harmadik felvonás.

Az utolsó tíz perc már csak formalitás volt, az első percekben azért csökkent a két csapat közt a különbség, de Flevarakisz mester időt kért a negyedik perc elején, és rendezte a sorokat. Halmai majd Eilingsfeld szerzett két-két pontot, aztán Hawkins egy hármast, Edosomwan zsákolása – ez volt a hetedik! – után 59-99-re alakult az eredmény. Labdaszerzés után Hawkins szerezte a 100. és a 101. pontot, és hogy meglegyen a negyven pont közte, Arnold Boti még végszóra betalált a gyűrű alól.

Nagy lépést tett az ASE az alapszakasz harmadik hely megszerzése felé, de az utolsó fordulóban még sok minden történhet.

NHSZ-Szolnoki Olajbányász – Atomerőmű SE 63-103 (20-22, 17-26, 12-37, 14-18).
ASE: Nagy NJ, Bluiett 16/12, Hawkins 9/3, Edosomwan 20, Edwin 18/12, Eilingsfeld 18/6, Révész 6/3, Benke 3/3, Halmai 8, Arnold 2, Krivacsevics NJ, Cohill NJ, Smith 3/3.