Világszínvonalú kerékpárverseny befutója lesz Pakson
Különleges, világszínvonalú sporteseménynek ad otthont május 14-én Paks: a Tour de Hongrie második szakaszának befutó helyszíne lesz városunk. A többnapos országúti kerékpárverseny Magyarország legnagyobb ilyen jellegű sporteseménye, amely évről évre világszínvonalú mezőnyt vonz. A százegy éves, folyamatosan fejlődő, komoly múlttal rendelkező, immár ProTeam licenszű verseny színvonala közel olyan, mint a Tour de France vagy a Giro d’Italia. A verseny a nemzetközi kerékpársport vérkeringésének része, így nemcsak hazai, hanem külföldi profi csapatok és versenyzők is rajthoz állnak.

A május 14-i, csütörtöki szakasz Szarvasról indul, és több mint 200 kilométer megtétele után érkezik meg Paksra. A mezőny várhatóan a késő délutáni órákban, nagyjából negyed hat, fél hat körül halad át a város déli részén. A befutó a Kishegyi úton, a Bercsényi utca és az Építők útja között lesz. A kerékpárosok még ezen az emelkedőn is nagy sebességgel, akár 50 km/h-val tekernek, így a befutó pillanatai rendkívül látványosak lehetnek.
A célterületen már a kora reggeli óráktól megkezdődik az építkezés. A Csengey Dénes Kulturális Központ környékén egy komplett rendezvényhelyszín alakul ki. A Kishegyi és az Újtemplom utcák is kiépülnek. Kordonok, színpad, VIP-terület, televíziós közvetítéshez szükséges technikai háttér és szurkolói zónák várják majd az érdeklődőket. A befutót megelőzően reklámkaraván is érkezik, amely ajándékokkal és hangulatteremtő elemekkel vezeti fel a mezőnyt.
A mezőny összetétele külön figyelmet érdemel: a versenyen világszintű csapatok indulnak, például az UAE Team Emirates XRG, a Soudal Quick-Step vagy a Lidl-Trek. Ezek a csapatok a legnagyobb nemzetközi versenyeken is rendszeresen szerepelnek, soraikban világbajnokok és Tour de France-győztesek is megtalálhatók. Emellett magyar csapatok és versenyzők is rajthoz állnak, így a hazai szurkolók is találhatnak kedvenceket.
A Tour de Hongrie érkezése komoly lehetőséget jelent Paks számára. A versenyt élőben közvetíti a televízió, és a nemzetközi sugárzás révén a város képei a világ számos pontjára eljuthatnak. Ez erősíti a város ismertségét, és hozzájárulhat a turizmus élénküléséhez is. Emellett a helyiek számára közösségi élményt is nyújt, hiszen ritkán adódik alkalom ilyen szintű sportesemény élő megtekintésére.
Fontos azonban, hogy a rendezvény idején a város közlekedése ideiglenesen megváltozik. A mezőny a Kölesdi út felől érkezik, majd a biztonsági elkerülőúton, a Tolnai úton és az Újtemplom utcán halad, végül a Kishegyi úton ér célba. Ezeken a szakaszokon forgalomkorlátozásokra kell számítani, különösen a délutáni órákban. A mezőny érkezése előtt nagyjából fél órával lezárják az érintett utakat, és a zárást csak a mezőnyt kísérő járművek elhaladása után oldódják fel.
A célterület környékén már a reggeli óráktól életbe lépnek a korlátozások, és több helyen parkolási tilalom is lesz. A helyi autóbusz-közlekedés szintén módosul: egyes járatok terelve közlekednek, több megálló ideiglenesen kimarad, ezért érdemes előre tájékozódni a menetrendi változásokról.
A szervezők és a városvezetés azt kérik a lakosságtól, hogy figyeljék a kihelyezett jelzéseket, és kövessék a forgalomirányítók utasításait. Aki teheti, tervezze meg előre az utazását, vagy válasszon alternatív útvonalat.
A verseny nagyszerű lehetőség arra, hogy a paksi egyesületek, civil szervezetek, sportklubok megmutassák magukat a világnak. Ahogy minden hasonló kerékpárversenyen, itt is meg lehet tölteni versenyszakaszt látnivalóval – ebben csak a kreativitás és a biztonságra való törekvés szabhat határt.
A kisebb kellemetlenségekért, amit a délutáni órákban közlekedőknek át kell élniük, bőven kárpótol a látvány: a Tour de Hongrie paksi befutója egy olyan esemény, amely egy napra a nemzetközi sporttérképre helyezi a várost. Érdemes tehát kilátogatni, és személyesen is átélni a verseny hangulatát. Ilyen élmény ritkán adódik a város életében.
Nagy Balázs
