Idén is részt vesz Paks a Virágos Magyarország versenyben

Paks idén is benevez a Virágos Magyarország versenyre, mégpedig a harmincezer fő alatti városok kategóriában. Fodor-Szurovszki Tünde városi főkertész elmondta, hogy a nagy múltú környezetszépítő versenyben a településeket a lakosságszám alapján sorolják öt versenykategóriába, ezek a kisebb és nagyobb falvak, a harmincezer fő alatti és feletti városok, valamint Budapest kerületei külön kategóriában pályázhatnak. Mint emlékeztetett, tavaly első alkalommal nevezett Paks tematikus kategóriában is, és elnyerte az Év fasora díjat a Duna-parti vadgesztenyesorral. – Idén tematikus díjra nem nevezünk, de a jövőben tervezünk még ilyen kategóriákban is indulni a versenyen, hiszen sok értéket tudunk még megmutatni városunkból – emelte ki. A főkertész arról is tájékoztatott, hogy a Virágos Magyarország környezetszépítő verseny célja a környezettudatos gondolkodás erősítése, a közösség erejének hangsúlyozása, az élhető zöldfelületek gyarapítása és a turisztikai vonzerő növelése. – Emellett kiváló szakmai fórum is, hiszen a zsűrizés alkalmával hasonló méretű és feladatokkal rendelkező települések zöldfelület-fenntartói, főkertészei érkeznek hozzánk, akikkel az aktuális problémákról, szemléletekről egyeztetünk, egymástól kölcsönösen tanulunk a látogatás során. A zsűri általában június-júliusban érkezik a városba, az eredményhirdetést pedig az év végén tartják meg. Fodor-Szurovszki Tünde kitért arra, hogy a zsűrizésre készítenek egy prezentációt, melyben részletesen ismertetik a várost és zöldfelületi, turisztikai infrastruktúráját, majd ezt követően egy előre meghatározott útvonal mentén bejárást tartanak. Minden évben ellátogatnak Dunakömlődre, a városon belül pedig bejárják a lakótelepet, a családi házas övezetek jó néhány utcáját, a kiemelt tereket és parkokat. Hozzátette, hogy munkaszervezés szempontjából a zsűrizés hete igényel egy magasabb intenzitású jelenlétet a parkfenntartás részéről, olyankor a bejárás útvonalán különösen nagy figyelmet fordítanak a köztisztaságra, valamint a zöldfelületek rendezettségének fenntartására. A lakosságot arra biztatja, hogy virágosítsák, gondozzák előkertjeiket is, és drukkoljunk együtt Paksnak!

Fotó: Babai István

Paks a Virágos Magyarország versenyen 2001-ben a városok kategóriájában első helyezett lett, majd a nemzetközi versenyben ezüstérmet kapott. 2014-ben a Green City – Zöldebb Városokért Mozgalom és a Magyar Kertépítők Országos Szövetsége közös különdíját nyerte el, 2015-ben a Földművelésügyi Minisztérium díját kapta meg a magyar növény- és virágkultúra megőrzéséért, 2016-ban a Magyar Tájépítészek Szövetsége különdíját, az Acélvirág díjat, 2017-ben a Magyar Önkormányzati Főkertész Egyesület különdíját, 2018-ban az Arany rózsa-díjat, amit régiónként egy-egy településnek ítélnek oda, 2019-ben a Virágos önkormányzatért különdíjat, amely a Belügyminisztérium díja város kategóriában, 2022-ben az Ipari és Technológiai Minisztérium különdíját város kategóriában. 2023-ban Paks elnyerte a fődíjat a harmincezer fő alatti városok kategóriájában, tavaly pedig a már említett elismerést nyerte el.