Pakson találtak otthonra
Partiumban született, Székelyföldön is élt öt esztendőn át, de végül Pakson telepedett le Makó András festőművész. A város nemcsak hétköznapi életüknek, hanem alkotói létének is kiváló körülményeket biztosít: itt készülnek szimbolikus, szürrealista elemeket sem nélkülöző kompozíciói, amelyek gyakran merítenek gyermekkori emlékekből.
A Gesztenyés utcában lévő műtermében találkozunk Makó Andrással. Hacsak nincs távol a várostól, mindennap néhány órát eltölt itt. Rajzol, fest vagy éppen a festményekhez a kereteket rendezi. Az egyik könyvhalomról leemeli Demeter Ervin művészettörténész Erdélyiség című kötetét, amelyben az ő munkásságának is szentelnek egy oldalt. Nemcsak az Erdély Művészetéért Alapítvány enciklopédiájában, hanem az általuk működtetett Vármegye Galárián is szerepelt.
Makó András egy hármashatár közelében fekvő, partiumi faluban, Kökényesden nevelkedett. Szülei tanítók voltak. Azt, hogy tehetségesen rajzol, édesanyja fedezte fel, s ő volt a legnagyobb támogatója abban is, hogy kibontakoztassa a tehetségét. A gyermekkoráról szép emlékeket őriz, színmagyar, szép környezetben lévő szülőfaluja fel-felsejlik ma is munkáiban, de – mint elismeri – korán elkerült, nincs már erős kötődése. Szülei már nem élnek, így a rokonokat látogatják, ha évente egyszer visszatérnek.
Szatmárnémetiben, a képzőművészeti líceumban érettségizett, majd a Kolozsvári Képzőművészeti Egyetem festészet szakán tanult. 1989-ben vette kézhez diplomáját. – A legkeményebb Ceausescu korszak volt ez. Szerettem volna visszakerülni Szatmár megyébe, de akkoriban nem dönthettünk szabadon, mindenkit kihelyeztek a szabad helyekre – meséli. Felesége, Varga Irén – aki akkor még menyasszonya volt – így került egy évvel korábban Konstanca megyébe, egy isten háta mögött lévő, lepusztult faluba. Azt tanácsolták, hogy semmiképpen ne kövesse, mert soha nem kerülnek vissza. Így esett, hogy Aranyosgyéresen kezdett tanítani. A forradalom után – immár házaspárként – a minisztériumban kérvényezték, hogy felesége szülőfalujában, Baróton dolgozhassanak. Öt évet töltöttek itt. – Megismertem Székelyföldet, rengeteget pasztelleztem, akvarelleztem – jegyzi meg. Azt, hogy innen Paksra vezetett útjuk, részben annak köszönheti, hogy feleségének öccse áttelepült Magyarországra, és éppen egy paksi lányt vett feleségül. A másik ok ennél szomorúbb: fél év különbséggel elhunyt anyósa és apósa, ezért úgy gondolták, elhagyják Barótot. S ha már felkerekedtek, követték sógorát Paksra.
– Előtte én nem jártam itt, de amikor megláttam a várost, megtetszett – idézi fel.
Akinek kalapács van a kezében, az mindent szögnek lát, aki pedig művész, az mindent ezen a szemüvegen át szemlél: András is rögtön kiállítási lehetőséget keresett és talált is a művelődési központban. A város akkori polgármestere, Herczeg József biztatta, hogy telepedjenek át, amit az önkormányzat szolgálati lakással segített is. Ennek az volt a feltétele, hogy állást találjon. 1995-ben a Deák Ferenc Általános Iskolában kezdte paksi tanári pályafutását az akkor nyugdíjba vonuló Bézi Sándor utódaként. Tamás fiuk egyéves volt Paksra költözésük idején. Ma már képzett neurológus, és menyasszonyával, a szintén paksi és szintén orvos Vítával Győrben telepedett le. – Valójában Tomi örült legjobban, hogy áttelepültünk, mert itt lehetősége volt magyarul tanulni – fogalmaz András. Felesége a gyermekneveléssel töltött évek után a Balogh Antal katolikus iskolában lett először napközis nevelő, majd miután Egerben elvégezte a magyar szakot a román–orosz mellé, magyartanár. Ma is ott tanít. András pedig az elmúlt bő húsz esztendőben az Energetikai Technikum és Kollégium kollektíváját erősítette. A középiskolával való kapcsolata az ESZI-galérián rendezett kiállításokkal kezdődött. Tanított rajzot, vezetett szakkört, de amikor erre már nem volt igény, átkérte magát a kollégiumba. – Jól éreztem magam, volt munkám, tudtam mellette alkotni. És nekem ez a legfontosabb – értékeli. A múlt idő oka pedig az, hogy tavaly óta nyugdíjas. Az ecsetet természetesen nem tette le, újabb és újabb képek kerülnek ki a keze alól.
Olajjal dolgozik, alkotásai a realizmus, a szürrealizmus és a szimbolizmus határán mozognak.
Vásznain mitológiai, bibliai témák is megjelennek, de felbukkannak szülőföldjének, a kökényesdi tájnak megragadó részletei is. A lényeg, mint összegzi, hogy kifejezze magát, és az üzenet eljusson az emberekhez.