Paks ne legyen Bős-Nagymaros
Független képviselőként kívánnak dolgozni a képviselő-testületben a jövőben a Fidesz-KDNP frakció tagjai. A változást Szél Benjámin, a nyolcas körzet Fidesz-KDNP-s képviselője jelentette be a június 28-i képviselő-testületi ülésen. A bejelentést Benke Gábor Fidesz-KDNP-s képviselő is kiegészítette az ülésen, hozzászólásában kifejtette: minden pártpolitikai érdeket félretettek eddig is, a jövőben pedig ugyanígy fognak dolgozni. Céljuk, mint mondta, hogy a működő négy blokk üzemidő-hosszabbítása megvalósuljon, és az új atomerőmű megépüljön. A bejelentésről és annak hátteréről a TelePaks stúdiójában számoltak be Hahn Krisztina, Benke Gábor, Szél Benjámin és Leber Ferenc képviselők.

A TelePaks stúdiójának volt vendége június 30-án a Fidesz-KDNP négy, a továbbiakban függetlenként tevékenykedő képviselője. Hárman közülük (Leber Ferenc, Benke Gábor és Szél Benjámin) a nukleáris energetika világából érkeztek, reaktoroperátorként dolgoztak – kezdte a beszélgetést Leber Ferenc Úgy folytatta: a nukleáris biztonsági kultúra jelentősen épít az előjelekre, amelyekre nagyon figyelni kell, hogy egy esetleges üzemzavar, vagy baleset bekövetkeztét megelőzzék. Most Paks életében tapasztalnak olyan előjeleket, amelyekre reagálni kívántak.
Az első előjel az az volt, amikor Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter bejelentette, hogy 2030-ig Magyarországon szélerőmű telepítésekkel megtízszerezik a jelenlegi szélerőmű-kapacitást. A képviselő aláhúzta: ez ellen nincs kifogása, hiszen fontos egy több lábon álló portfoliót kialakítani az energiaellátás terén. De úgy látja, hogy egyúttal a kormányzat az atomenergia meggyengítésére törekszik. Ezt mutatja véleménye szerint a másik előjel: az Energiaklub előkészítő tanulmányt adott át Kapitány István miniszternek, amely tartalmazza, hogy milyen vizsgálatok alapján próbálja majd megítélni vizsgálóbizottság, szükséges-e a Paks2 projekt, vagy nem. A harmadik előjel volt Leber Ferenc szerint, amikor az Energiaklub korábbi társelnökét, dr. Bart István Lászlót nevezték ki a gazdasági és energetikai minisztérium helyettes államtitkárának. Az Energiaklub pedig többször fellépett korábban az atomenergia ellen – szögezte le Leber Ferenc.
Szél Benjámin, a 8-as körzet önkormányzati képviselője arról beszélt: bár munkájuk a képviselő-testületben eddig is nélkülözte a pártpolitikai szempontokat, attól tartanak, hogy az atomerőmű kapcsán felmerülő kérdésekben ezt nem tudják elkerülni. Mindenképpen pártpolitikai színezettől mentesen szeretnének fellépni, Paksért, az atomerőműért és az atomenergetikáért való aggódásukat kifejezni.
Leber Ferenc kiegészítette: két vizsgálóbizottság is alakult, amely a Paks2 projekt folytatásának a feltételeit, illetve a paksi atomerőmű üzemidő-hosszabbításának a további sorsát vizsgálja. Felhívta a figyelmet arra: paksi lakosként és a testület tagjaként transzparensen át kívánják látni a folyamatot, mielőtt döntés születik. Nem szeretnék, ha az történne az atomerőművel is, mint a Bős-nagymarosi, leállított vízlépcső-építkezéssel.
Benke Gábor reméli, hogy nem áll meg a Paks2 építése és az atomerőmű bővítése, de indokoltnak tartja, hogy erről beszéljenek. Ha a Paks1-nél nem történik meg az üzemidő-hosszabbítás, az egyes blokkot már 2032-ben le kell állítani.
Hahn Krisztina hangsúlyozta: bár független képviselőként folytatják tovább a munkájukat, az értékrendük nem változott. Kérte: minden polgár keresse őket továbbra is bizalommal, hiszen számukra Paks és az itt élő emberek érdeke a legfontosabb. Leber Ferenc kiegészítette: azzal együtt, hogy a Fidesz-KDNP képviselőcsoport pártstátusza megszűnt, a képviselők egyéni párttagsága nem. Aláhúzta: Paks polgármestere, Heringes Anita mellett eddig is kiálltak. Ha párthovatartozásuk el is várta volna, hogy ellenkezzenek, akkor sem tették, erre csak akkor került sor, ha racionális okot láttak az ellentmondásban.
Benke Gábor abban bízik, hogy most esetlegesen csalódott Fidesz- KDNP-s támogatóik majd megenyhülnek irányukban, hiszen nem a jobboldali szemléletnek fordítottak hátat. A méregfogát szerették volna kihúzni annak, hogy amennyiben felszólalnak adott esetben a helyettes államtitkár vagy a miniszter ellenében, az atomerőmű és Paks érdekében, az legyen a reakció, hogy a fideszes propaganda szól belőlük. Benke Gábor amellett, hogy továbbiakban is kérte a paksiak bizalmát, ezzel a mondattal zárta a beszélgetést: a reaktornak nincsen pártkönyve.
