A csónakháznál táboroztak le a dunatúrázók

Pakson pihentek meg július 18-án a 69. Nemzetközi Duna-túra résztvevői. A csaknem 2300 folyamkilométeres vízitúra nyolc országot érint, célállomása a Fekete-tenger.

Fotó: Telepaks

A 69. Nemzetközi Duna-túra csapata június 20-án indult a németországi Ingolstadtból. A csaknem 2300 folyamkilométeres vízitúra nyolc országot érint, célállomása pedig a Fekete-tenger. A túrázókat Paks Város Önkormányzata nevében Barnabás István alpolgármester köszöntötte az Atomerőmű Sportegyesület csónakházánál, aki örömét fejezte ki, hogy a nemzetközi csapat idén is megállt a városban. Az alpolgármester hozzátette azt is, a nyári hőség komoly kihívás elé állítja ugyan a vízitúrázókat, de bízik benne, hogy az út hátralévő része is biztonságosan telik.

Az idei nemzetközi mezőny különösen színes: a Duna menti országok evezősei mellett lengyel, cseh, angol és holland résztvevők is csatlakoztak a túrához. Fejérvári Gábor, a túra hazai főszervezője elmondta, a rendkívüli hőség mellett heves viharok és erős szelek is nehezítették a haladást. Előfordult, hogy hajók is elsüllyedtek a szélsőséges időjárás miatt.

Bár néhányan kénytelenek voltak feladni a túrát, új résztvevők is csatlakoztak a csapathoz, amely idén rekordlétszámot számlál. Paksra mintegy 130 fővel érkeztek. A túra hazai szervezője elmondta azt is, hogy az alacsony vízállás kettős hatással volt az idei túrára. Miközben a kisebb hajóforgalom miatt könnyebb volt a haladás, a kikötések sok helyen nehézkessé váltak.

Fejérvári Gábor kiemelte, hogy a Nemzetközi Duna-túra legnagyobb értéke a közösség. A résztvevőket a vízitúrázás szeretete köti össze. Vannak, akik csupán egy hétre, egy-egy szakasz megtételéig kapcsolódnak be, míg mások Ingolstadttól egészen a Fekete-tengerig végigevezik az útvonalat.

A paksi pihenőt követően a túrázók Baja, majd Mohács felé vették az irányt. Ezt követően pedig Szerbián keresztül Horvátország felé folytatják útjukat. A tervek szerint augusztus 28-án érkeznek meg a Fekete-tengerhez, ahol véget ér az idei, 69. Nemzetközi Duna-túra.