Tovább erősödik a kapcsolat Paks és Visk között

Viskre, Paks kárpátaljai testvértelepülésére látogatott Barnabás István alpolgármester (PDF) és Mezősi Árpád nemzetközi kapcsolatokért felelős tanácsnok (PDF) július közepén. A találkozón a testvérvárosi kapcsolatok ápolása mellett a tavalyi paksi adománygyűjtés eredményéről és a határon túli fiatalokat érintő programokról is szó esett.

Forrás:TelePaks

Paks és Visk képviselői a testvérvárosi együttműködés részeként évente legalább egyszer személyesen is felkeresik egymást. Legutóbb tavasszal a viski delegáció járt Pakson a város napja alkalmából, július 13. és 15. között pedig paksi küldöttség utazott Kárpátaljára. A látogatás egyik legfontosabb híre, hogy hamarosan megkezdődhet a viski református templom sérült famennyezetének restaurálása. A munkálatokhoz szükséges forrás jelentős részét a tavaly Pakson szervezett adománygyűjtés biztosította, amelynek során több mint hétmillió forint gyűlt össze. Barnabás István alpolgármester elmondta, hogy éppen az utazás idején érkezett a hír, hogy a kivitelezés a napokban elindulhat: felállványozzák a templomot és megkezdődik a nagy értékű famennyezet helyreállítása. A felek a fiatalokat érintő programokról is egyeztettek. Jó tapasztalatokat hozott az idén júniusban Cseresznyésen megrendezett határon túli magyar középiskolások tábora, amelyen viski diákok is részt vettek. Ennek folytatásaként a paksi önkormányzat azt szeretné, hogy jövőre egy teljes turnusnyi viski gyermek táborozhasson Sóstón. Barnabás István szerint ez különösen sokat jelentene azoknak a fiataloknak, akik a háború közelségében élnek, ezért már megkezdték az egyeztetéseket a program előkészítéséről. A testvérvárosi kapcsolatok ápolása a következő hónapokban is folytatódik. A hét második felében Reichertshofenbe látogat paksi delegáció, augusztusban Galánta, szeptemberben pedig Zenta szerepel a város nemzetközi kapcsolati programjában.