KenuzgAtom – eveztem a Dunán

Utolsó ellenőrzés. Minden a hátizsákban van: naptej, sapka, hosszú ujjú felső. Kánikulát, délutánra élénk észak-nyugati szelet ígért a meteorológia. Remélem, akkor már nem leszünk vízen. Kollégám – akivel egymástól függetlenül jelentkeztünk az Atomerőmű Sportegyesület KenuzgAtom programjára – lelkemre kötötte, hogy sok folyadék kell, ezért a saját készítésű hideg tea mellé egy flakon vizet is bepakolok. A kocsi hőmérője 27 fokot mutat. 8 óra 10 perc, van idő beugrani a pékségbe harapnivalóért. Éhesen, szomjasan nem lehet evezni. A csónakháznál találkozunk a résztvevőkkel és fiatal túravezetőnkkel, Strobl Adéllal, aki mosolyogva nyugtat meg, hogy neki ez sokadik túrája. Én még nem kenuztam a Dunán, sőt valójában kenuban is csak egyszer ültem. Tökéletes lehetőség egy szervezett, vezetett túra, hogy belekóstoljak.

A hajók, két négyszemélyes túrakenu, egy kétszemélyes túrakajak és egy versenykajak már az utánfutón vannak. Bölcskén tesszük vízre a hajókat. A holtágban alig van víz, de ez nem sokat von le a szépségéből, és arra éppen elég, hogy az iszap közreműködésével „ellopjon” egy pár papucsot. Kis időt igénybe vesz, míg megtalálja mindenki a helyét. Én egy végzős gyógyszerész hallgatóval, Dorottyával – aki még csak félig-meddig paksi – és a Szegedről érkezett párral, Magdival és Zolival kerülök egy kenuba. Megkapom az első helyet, hogy fotózni, videózni is tudjak a túrán. Perceken belül kint vagyunk a folyón. Hiába a rekordalacsony vízállás, a Duna így is tekintélyt parancsolóan nagy folyó. Igyekszünk összehangolni a tempót, itt-ott sikerül is, és a víz is segítségünkre van – bár az alacsony vízállás miatt a sodrás a szokásostól eltérően kevésbé erős. A folyó jobb partján haladunk, a máskor víz alatt lévő holtágakat és homokpadokat, illetve a rengeteg vízimadarat csodálva. Szegedi túratársaink kíváncsiságát kielégítve mesélünk a bal parton fekvő, a folyóról nem látható falvakról, a paksi vízi életről, és miután megtudják, hogy a legtöbb paksi résztvevő az energetikai szektorban dolgozik, az üzemelő és az épülő atomerőműről. 

Eredeti terveink szerint, Adél szakértő irányítása mellett kikötünk Madocsán, és a hajók kiemelése után megpihenünk a Visa bisztróban. Előkerülnek az úticsomagok. A harapnivaló mellé jólesik a gyöngyöző hűtött ital. Az epres, gyümölccsel gazdagított borkoktél pedig egyenesen pazar. A rövid együtt töltött idő ellenére mostanra összekovácsolódtunk, nem nehéz beszédtémát találni, gyorsan eltelik a pihenőidő.

A hajóbeosztás újratervezése eredményeként a túrakajakban folytatom az utat Gergővel. Szinte azonnal megvan az összhang, megállapítom, hogy jó csapat vagyunk. Ezt már volt alkalmunk többször is konstatálni, lévén munkatársak vagyunk lassan harminc éve. De a szó szoros értelmében most először evezünk egy hajóban. Egy-két, szemmel láthatóan hosszabb ideje rostokoló uszályon kívül nagy hajóval nem találkozunk, néhány motorcsónak korbácsolja fel csak a vizet, de gondot, sőt pillanatnyi félelmet sem okoz – kajakunk stabil. Feltűnik Paks, a Prelátus, a templomtornyok, lassan elérjük a kikötőt. A szemközti régi strandon alig néhány ember van. Olyan mintha a folyó közepén sétálnának, annyira benyúlik a homokpad. Ahogy haladunk lejjebb, egyre népesebb a jobb part, ladikok, csónakok sorakoznak, a fák alatt pedig sátrak. 

Nem szokta a kezem az evezőt, azon szurkoltam, hogy megússzam vízhólyag nélkül. Ez sikerült. Sőt a kikötés is, pedig igazi nagyüzem van az ASE Csónakháznál. Most van a Nemzetközi Duna Túra, meg kell várnunk, amíg két német kajakos kiszáll a stégnél. A két túrakenu után mi is sorra kerülünk. A többiek segítenek, Adéltól pedig azt is megtudom, hogyan kell a kajakból kiszállni anélkül, hogy egy óvatlan mozdulat miatt a stég alatt találjam magam. Felcipeljük, helyükre tesszük a hajókat. A csónakház ezúttal hangyabolyhoz hasonlít, a Nemzetközi Duna Túra résztvevői közül már sokan sátrat vertek. Elismeréssel nézem őket, hiszen napok óta úton, pontosabban vízen vannak. Az elismeréshez icipici irigység társul, hiszen mi most elbúcsúzunk a Dunától, ők pedig folytatják útjukat…

Vida Tünde