Foci volt, foci lesz Dunakömlődön

A Dunakömlődi SE-t 1994-ben alapították, és viszonylag rövid története alatt sok változáson és viszontagságon keresztül jutott el napjainkig. Sokáig a megyebajnokság második vonalában szerepelt, de a múltban találunk Megye I.-es évadokat is. Sőt legnagyobb sikerét is itt jegyzi a csapat, miután a 2002/2003-as pontvadászatban bronzérmesek lettek. Ugyanitt az ifik 2019/2020-ban megnyerték a bajnokságot. Spiegel György 2018 óta szakosztályelnökként – társadalmi munkában – rengeteget tesz a csapatért, de volt, amihez az akarat és munka is kevésnek bizonyult. 2020/2021-ben a Covid törte ketté a csapat idényét, miután félidőben berekesztették a bajnokságot. (Megye II. második helyén álltak.)

Fotó: magánarchívum

Miután újra beindult a labdarúgóélet az országban, Kömlődön is újrakezdték, de nem sokáig. 2023 februárjában forráshiány miatt a csapat megszűnt, így a dunakömlődi foci története befejeződött, de csak rövid időre. A sportegyesület ugyanis a gyapai csapatnak biztosított pályahasználatot a hazai meccseire. Akkor az az Aradi Gábor edzette a kis csapatot, aki korábban öt évet lehúzott kömlődi színekben. A megszűnést követően Gáborral hét ember távozott az akkori gyapai együtteshez. A háttérben közben zajlottak az egyeztetések és tárgyalások. Ennek köszönhetően, Paks város önkormányzatának támogatásával és egy nyolcfős kömlődi kötődésű baráti társasággal megerősödve 2024/2025-ben immár a Megye háromban, Aradi Gáborral a kispadon, plusz a korábban már említett hét játékossal ismét életre kelt a Dunakömlődi SE labdarúgó-szakosztálya.

Az idei pontvadászatnak „Zsugával” a kispadon, közel 30 játékossal és biztos anyagi háttérrel vág neki a csapat. Ráadásul pályázati lehetőségek kihasználásával megszépült a környezet is (például százméteres labdafogó háló épült a patak mellé), nem beszélve az elnök, Spiegel György feleségének, Évának a mindennapi, áldozatos szerepvállalásáról a csapat életében, aki mint szertáros és technikai vezető dolgozik a Dunakömlődi SE-ért.

– dt –