Városon kívül – hulladékgazdálkodás

A Paksi Hírnökben bemutatjuk a város mindennapi működését meghatározó közszolgáltatásokat. Ebben a számban a hulladékgazdálkodással foglalkozunk: annak próbáltunk utánajárni, hogyan működik ma a rendszer Pakson, milyen szerepet tölt be benne a paksi hulladékkezelő telep és a lakossági hulladékudvar, mi történik a városban keletkező hulladékkal, milyen korlátozásokkal találkozhat a lakosság, és milyen megoldások vannak a rendszer jelenlegi kihívásaira.

Egyre messzebb a várostól – önkormányzat

A hulladékgazdálkodás szépen kapcsolódik a víziközműves történethez, amiről az előző részben volt szó: helyben maradt a szolgáltatás és a probléma, miközben a helyi döntési lehetőség jelentősen beszűkült. Ahogyan Barnabás István alpolgármester fogalmazott: – Én ezt úgy foglalnám össze, hogy mind a két sztori hasonló ívet követ. Volt egy jól működő megoldásunk mind a hulladékkezelésre, mind a víziközművekre. A hulladékkezelés kifejezetten korszerű lett EU-s támogatásból, illetve a víziközműben a szennyvíztelep is. Ezek mind 2010-re készültek el. Az ezt követő 16 évben hatalmas vagyonvesztés következett be a városnál, a szolgáltatások színvonala csökkent.

A hulladékos történet röviden: a Dunacenter, a DC Dunakom Kft. után a Paksi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. végezte a szemétszállítást és a hulladékkezelést a kistérségen belül. A szeméttelep megfelelő kapacitással és korszerű gépekkel rendelkezett. Ezt követően a kaposvári hulladékgazdálkodási társulás alvállalkozója volt a PHG Kft., majd a paksi önkormányzati cég, a Vertikál Zrt. tulajdonába került. (A vagyonvesztés miatt a jelenlegi városvezetés korábban már pert indított.) Végül 2023-ban országos koncessziós rendszer jött létre, a központi koordinációt a MOHU végzi. Emiatt az önkormányzat nagyon kicsi befolyással rendelkezik arra, hogyan szerveződik a szolgáltatás. 

– Jelenleg is nehéz helyzetben vagyunk a hulladékos közszolgáltatói rendszerben, nincs döntési hatáskörünk szinte semmiben. Ha probléma van a közszolgáltatással, akkor jelezhetjük a MOHU felé, de a közszolgáltató kijelölése központilag történik. Az előző ciklusban megkötött szerződések és megállapodások nem a várost hozták előnyös helyzetbe, sok esetben nem hagytak kilépési lehetőséget az önkormányzat számára a jogi kötelmek alól. Gratulálok annak, aki ezeket aláírta – mondta Heringes Anita polgármester. 

A cikk elején azt írtuk, hogy a hulladékos történet hasonló a víziközmű-szolgáltatáshoz, de az előbbi sokkal jobban elszakadt a helyi döntéshozataltól. A központi ügyfélszolgálati honlapról lehet tájékozódni, amiről egy paksi lakosnak az önkiszolgáló kasszák és a svéd összeszerelhető bútorok jutottak eszébe: 

Lakossági történet – hogyan szabaduljunk meg a hulladéktól?

– Garázseladás miatt kipakoltuk a padlást (azt ne firtassuk, mire fel a garázspadlás), ahol újságok, papírok, könyvek voltak. Új tudást kellett magunkba szívni, hol van a szeméttelep, mi a folyamat. Ritkán hulladékudvarba járó eleve nem tudja, hogy nem ugyanaz a hulladékudvar, a hulladéklerakó, a feldolgozó; ezt valószínűleg a szolgáltató is így gondolja, mert a szeméttelep paks kifejezésre guglizás második sorban hozza a Vertikál Group Nyrt. ügyfélszolgálat honlapot. Az ügyfélszolgálat nyitvatartása van legfelül, ez csak elsőre zavar be, látogatás megtervezése, munkaidőhöz igazítása pipa, és már pakolhat is az ember a kocsiba. A helyszínen kerítés, de nyitott kapuk, mármint nyitvatartási időben, a kis recepciós házban tájékoztatnak, hogy hátra kell menni, ott rámpára felhajtani. Újabb kisház, paksi lakcím ellenőrzése. Kiderül, hogy kartondoboz és a benne lévő papír két hulladéktípusnak számít, vagyis (szerencsére csak mérlegelés után) a papírokat ki kell borítani a megfelelő helyre, majd a kartondoboz laposra taposva is vihető a helyére. A porszívókat legmesszebb kell vinni, azokra még festékszórás is kerül, sejtett okokból. Az kicsit meglepő, hogy a hulladékudvarban ennyire nekünk kell szelektálni, pontos helyre pakolni, de az önkiszolgáló kasszák és ikeás összeszerelhető bútorok világában talán nincs itt semmi csodálkoznivaló. Utólag, őszintén? Egyszerűbb lett volna a társasház szelektív szemetesébe kidobni mindent – mesélte Ágnes. 

Kvóták és kapacitáskorlátok

A korlátok kétszintűek: van országosan/koncesszori rendszerben meghatározott kvóta, és van helyi kapacitáskorlát. A honlapon egyébként nem nehéz tájékozódni, két dokumentum releváns: a paksi hulladéknaptár és a lakossági hulladékudvarra vonatkozó hulladéktípus-lista az ingyenesen leadható hulladékfajtákról és a korlátokról. Például Pakson tonerból egy lakos napi kettő darabot vihet be, éves szinten legfeljebb tízet. Síküvegből napi 15 kg-ot, évi 60 kg-t (vannak olyan Vertikál-hulladékudvarok, ahová síküveget egyáltalán nem lehet beszállítani: „átvételi kapacitás telítettsége okán átmenetileg felfüggesztett” hulladéktípusoknak számítanak). A leadni tervezett hulladékot nyilván szelektálni kell, s beszállításkor típusonként le kell mérni. 

A lakossági hulladékudvar – lakossági szempontból – a rendszer egyik eleme. Ezenkívül van a szemétszállítás, a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés, a zöldhulladék- gyűjtés és a lomtalanítás. 

Heringes Anita polgármester is megerősítette a korlátokat, elmondta, hogy a paksi lerakó eredetileg a Paks és Környéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás településeinek hulladékára épült (Paks, Bölcske, Gerjen, Györköny, Madocsa, Nagydorog, Pusztahencse), a hulladékgazdálkodási rendszer akkor még korszerű eszközeit (lerakó, gépek, infrastruktúra) a társulástól bérelte a PHG, de ma már más térségekből is érkezik hulladék.  – A törvény kimondja, hogy az a cég, amelyik a közszolgáltatást végzi, a szolgáltatás teljes területéről szállíthat hulladékot. Ezért mára a lerakónk majdnem telített, bizonyos hulladéktípusokat nem, vagy korláttal lehet beszállítani, azokat a lakosságnak is Cikóra kell vinnie. Bár a paksiak környezettudatosak, felelős városvezetésként és a társulással közösen folytatunk egyeztetéseket a Vertikállal az előre kijelölt bővítési lehetőség engedélyezéséről – mondta a polgármester, aki arról is tájékoztatott, hogy foglalkoznak a zöldhulladék-zsákok problémájával is, hogy azok az újonnan épült társasházak is kapjanak zöldhulladék-zsákot, amelyek nem családi házak, de zöldhulladék keletkezik. 

Foto: Babai Istvan

Mi történik a hulladékkal? 

A szelektív hulladékgyűjtés lakossági feladatát könnyű megérteni a kukák felirataiból. Hogy a gondosan különválogatott hulladékkal mi történik az elszállítás után – azt érdekes lenne megtudni.

A témában szerettük volna a Vertikál Zrt.-t mint szolgáltatót is megszólaltatni, ezért az alábbi kérdéseket küldtük el a társaságnak: 

  1. A paksi hulladékkezelő telep eredetileg a Paks és Környéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás hét településének – Paks, Bölcske, Gerjen, Györköny, Madocsa, Nagydorog és Pusztahencse – ellátására épült. Jelenleg mely településekről, illetve térségekből érkezik hulladék a paksi telepre, és évente mekkora mennyiséget fogad? Ennek mekkora része származik a társulás hét településéről?
  1. Mekkora a paksi hulladéklerakó jelenlegi kapacitása és telítettsége? A jelenlegi beszállítási mennyiség mellett meddig elegendő a rendelkezésre álló kapacitás?
  2. Tervezik-e a paksi hulladéklerakó bővítését? Amennyiben igen, az mekkora többletkapacitást jelentene, és a jelenlegi beszállítási mennyiség mellett várhatóan hány évre biztosítaná a hulladéklerakó működését? A bővítéssel együtt változna-e a paksi telepre beszállítható hulladék területi köre vagy mennyisége?
  3. A lakossági hulladékudvari tájékoztató szerint bizonyos hulladéktípusokra a koncesszor által meghatározott napi, illetve éves mennyiségi korlátozás vonatkozik, míg a kvótával nem érintett hulladékok átvétele a hulladékudvar pillanatnyi kapacitásától is függ. Előfordul-e jelenleg, hogy a paksi hulladékudvar kapacitása miatt egyébként kvótával nem korlátozott hulladékot nem vagy csak korlátozott mennyiségben tudnak átvenni?
  4. Tapasztalnak-e tipikus hibákat a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtésben Pakson, és ha igen, melyek a leggyakoribbak?
  5. Milyen hulladékkezelési tevékenységeket végeznek a paksi telepen? Milyen előkezelési, válogatási vagy feldolgozási technológiákat alkalmaznak, és hogyan történik a már betelt lerakórészek lezárása és rekultivációja?
  6. Mi az útja a Paksról begyűjtött kommunális hulladéknak? Mekkora része kerül a paksi telepre, illetve más telephelyre, és a begyűjtött hulladék mekkora része kerül végül lerakásra, illetve hasznosításra?
  7. Tapasztalható-e összefüggés a hulladékudvari átvételi korlátozások és az illegális hulladékelhelyezés között? Van-e adatuk vagy tapasztalatuk arra vonatkozóan, hogy a paksi hulladékudvarban át nem vett hulladék esetenként illegális lerakókba kerül?

Amint a kérdésekre válaszokat kapunk, megosztjuk azokat olvasóinkkal.