Végre kezdődik az iskola
„A legjobb iskola szuper, mert sok jódolgot fogok tanulni”
Akkerman Ákos szeptemberben kezdi az első osztályt a Deák Ferenc Általános Iskolában. Táskája és tolltartója már megvan, az íróasztalán is minden a helyén. Ákos is készen áll – legalábbis úgy érzi. „Azért várom az iskolát, mert lesznek ott ismerőseim” – mondja. Több volt óvodástársa is vele együtt kezdi a sulit, de más évfolyamon is vannak ismerősei. A nyílt napon már bepillantást kapott az iskolai életbe: megnézte az angol- és németórát, járt a tornateremben is. Azt is tudja, hogy angolt fog tanulni. A matematika azonban már most a kedvence. „Szeretek számolni, itthon is sokat gyakorolok” – mondja és büszkén mutatja a példákkal teli füzetét. Az órát is kezdi megismerni. „Ez nagyon jól megy nekem” – teszi hozzá magabiztosan. Ákos hetente kétszer fociedzésre jár, de mint mondta, az iskolában a kosárlabdát is kipróbálná. Azt is tudja, mi lesz szerinte a legnehezebb: „A betűket kell írni!” Majd hozzáteszi. „Az óvodából leginkább a délelőtti udvari játék fog hiányozni!” Azt is elárulja, hogy egyre több mindent próbál önállóan megcsinálni, legyen szó étkezésről vagy tisztálkodásról. Első tejfoga is kiesett már, amire nagyon büszke, bár a fogtündér kicsit késett az ajándékkal, ez sem rontotta el az élményt. Egy újabb bizonyíték arra, hogy tényleg türelmes és nagyfiú már. És hogy mit vár még az iskolától? Például az ebédet. Az ebédlő ugyanis messzebb van az iskolától, így már az is izgalmasnak tűnik, hogy majd oda együtt mennek, de nagyon várja az iskolai Mikulás-bulit is. „A legjobb iskola szuper, mert sok jó dolgot fogok tanulni” – mondja határozottan. Egyetlen dologtól tart: milyen lesz a tanító néni. „Attól félek, hogy a tanító néni rossz lesz.” Aggodalma egy meséből ered, ahol a tanító néni eleinte gonosz volt a gyerekekkel, igaz, a végére kedves lett. Ennek ellenére várja a szeptembert. Amikor pedig majd becsengetnek az is kiderül, hogy a tanító néni is olyan lesz-e, amilyennek egy leendő elsős kisfiú elképzeli: kedves és készen áll arra, hogy sok új dolgot tanítson neki.
Amikor egy korszak lezárul és egy új kezdődik
Új iskola, új közeg, új emberek és egy még nagyobb lépés az önállóság felé. Nyisztor Lehel szeptemberben kezdi a középiskolát Pécsett, a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumában. Mindhárom testvére ide járt. „Amit meséltek a közösségről, a tanárokról, valamint az iskola hitéleti tevékenységéről, az nekem mind pozitív volt, és emiatt engem is vonzott” – mondja. Matematika–informatika szakos osztályba kerül, és elsősorban azt várja az iskolától, hogy megfelelő alapokat adjon ahhoz, amire később szüksége lehet. „Remélem, segít az iskola felkészíteni az egyetemre, és tisztázódik bennem, hogy pontosan mivel is szeretnék foglalkozni.” A középiskolával egy új életforma is elkezdődik, hiszen kollégista lesz. „Szerintem segíteni fog az egyedül való boldogulásban és felkészít az önállóbb életre.” Tudatosan készül a változásra. Információt gyűjt, igyekszik minél többet megtudni az iskoláról, annak működéséről és közösségeiről. Az érzései között egyszerre van jelen az izgalom és a kíváncsiság. „Izgatott vagyok, hogy milyen megpróbáltatások várnak rám, és kíváncsi, hogy milyen új emberekkel ismerkedem meg.” Egyetlen dologtól tart egy kicsit: „Kicsit attól, hogy ne keveredjek rossz társaságba.” Ugyanakkor bízik abban, hogy az iskola múltja már bizonyított, így nincs mitől tartania. Bár teljesen új helyre érkezik, úgy véli, mégsem lesz egyedül. „Több ismerősöm is lesz mind az osztályban, mind az iskolában, többek között azoknak a közösségeknek köszönhetően, amelyeknek tagja vagyok. Ilyen például a cserkészet vagy az Antiochia” – mondja. A középiskola számára egy korszak lezárását is jelenti. „Lezárult egy korszak az életemben, és kezdődik egy másik, ahol akár számomra nem megszokott, új oldalakról kell dolgokat megközelítenem.” Az általános iskolából magával visz egy alaptudást, amire építhet, és emberi kapcsolatokat is. „Tudom, hogy vannak emberek az iskolából, akikhez még mindig fordulhatok, ha megakadok valamiben.” Hogy mitől érzi majd úgy, hogy jó döntés volt ezt az iskolát választani, egyelőre még nem tudja. „Talán az, hogy itt jobban része a hitélet az iskola mindennapjainak” – válaszolja. De ha most találkozna azzal a kisgyerekkel, aki kilenc éve első osztályba készült, azt mondaná neki: „Lesznek nehézségek, de ezeket leszámítva sokkal többet kapsz tudásban, ismertségben és kapcsolatokban.”
