Végre vége a nyári szünetnek
Minden új tanévet újra meg kell szervezni
„Napi feszített rutin, időhiány, rohanás, elvárások, követelmények, megfelelés” – ezek a szavak jutnak eszébe az iskolakezdésről Guttyán Edinának, aki egyedül neveli kislányát. Nina idén kezdi a negyedik osztályt a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában, ahol édesanyja szerint fantasztikus pedagógusok veszik körül és éppen ezért kislánya nagyon szeret iskolába járni. A nyári szünetben igyekeznek élvezni a szünidő kötetlenségét és laza napirendjét. A készülődést csak augusztusban kezdik meg. Az iskolakezdés anyagi oldalára tudatosan készül. „A főállásom mellett másod- és harmadállást, valamint megbízásos munkákat is vállalok, mert az új tanév komoly odafigyelést és előrelátást igényel” – mondja. Vannak azonban dolgok, amelyeken nem szeretne spórolni. „Mindig minőségi lábbeliket, hátizsákot vásárlok Ninának, hogy csökkentsem az ortopédiai és gerincproblémák kialakulásának kockázatát. Az írószereknél, illetve a technikai és vizuális tantárgyakhoz szükséges eszközöknél szintén a minőségre törekszem, de nem a márkanév alapján választok. Igyekszem funkcionalitás szempontjából dönteni” – mondja. Edina úgy látja ma a gyerekek között egyre gyakrabban megjelenik a „kinek milyen van, én is olyat szeretnék” jelenség. Ezt tudatossággal és megfelelő kommunikációval próbálja kezelni. Szeretné megértetni Ninával is, hogy a különbözőség és az egyediség nem hátrány. Az iskolakezdéskor a napi rutin megszervezése is nagy feladat – emeli ki az édesanya. „Bár családbarát helyen dolgozom, komoly tervezést igényel a munka, az iskola, a háztartás és a gyermekkel kapcsolatos feladatok. Mellékállásaim is úgy választom meg, hogy azok során lehetőség szerint Nina is mellettem tudjon lenni, illetve a kieső időt próbálom kompenzálni – fogalmaz. Kihívásnak véli a gyermek szünidei felügyeletének biztosítását is „Sokan jelezték már, hogy szóljak, ha bármilyen segítségre lenne szükségem. Jó érzés számomra, hogy van kire számítanom” – mondja. Ezt a segítséget azonban igyekszik a legvégső esetre tartogatni. „Szülőként a legnehezebb, hogy mindenre magam vagyok és mindent egyedül kell kitalálni, megszervezni, megteremteni” – fogalmaz. Az életük működtetése folyamatos szervezést és előrelátást kíván, a magánélettől az iskolán és a munkán át egészen a háztartásig. „Büszke vagyok a lányomra és persze magamra is, mert nem lehetetlen egyedül menetelni ebben a világban, akár család nélkül is” – mondja. Az új tanév kezdetét is várja. „Nina számára az iskola egy olyan biztonságos tér, ahol fejlődik, tanul és újra gyerekközösségben lehet. Hiszen gyereknek gyerek a barátja – mondja az édesanya.
Három gyerekkel is lehet tervezhető az iskolakezdés
Novák Anett három gyermekkel készül az új tanévre. Madlen hetedik, Lorena ötödik, Joci pedig második osztályba megy szeptemberben, mindhárman a Bezerédj általános iskolában tanulnak. „Az iskolai felszereléseket augusztusban kezdjük el beszerezni, de nem egyszerre, hanem apránként vásárolunk meg mindent, amire szükség van” – mondja Anett. A nagyobb testvérek holmijából nem sok mindent tudnak továbbadni egymásnak a gyerekek, legfeljebb a matematikadoboz tartalmát. A rajzos doboz tartalmát minden évben fel kell felfrissíteni, hiszen a festék, a gyurma és más eszközök a nyár folyamán úgyis kiszáradnak, így ezeket nyáron elhasználják. „A tanszerek kiválasztásánál fontos a minőség, de nem feltétlenül a legnagyobb márkát vásároljuk meg, legyen szó füzetekről, ceruzákról vagy más iskolai kellékekről. Elsősorban azt nézzük, hogy jól használható és tartós legyen” – mondja az édesanya. Idén ráadásul valamivel könnyebb a tanévkezdés, hiszen egyik gyermeknek sem kell új iskolatáskát vagy tolltartót venni. Ezek egyébként a nagyobb kiadások közé tartoznak a családnál, hiszen mindig a jobb minőségűt választják, de így több évig is használni tudják őket. A gyerekek szerencsére a tanszerek vásárlásába, kiválasztásába nem szólnak bele. Nem ragaszkodnak ahhoz, milyen minta legyen a füzetükön, vagy milyen márkájú legyen a ceruzájuk. „Nem követelőznek” – mondja Anett, ami szerinte nagy könnyebbség. Idén szeptembertől azonban az eddiginél is jelentősebben megváltozik a család megszokott ritmusa. Az édesanya visszatér a munka világába. Az édesanya visszatér a munka világába. Újra jönnek a pontos reggelek, az iskolai napok, a különórák. A gyerekeknek pedig a tanítás mellett a sport is fontos része lesz a hétköznapoknak. A lányok dzsúdóznak, Joci pedig a PFC U9-es csapatában focizik. Mindezek miatt a családi logisztikát is alaposan meg kell tervezni, hiszen a város két végén, ugyanabban az időpontban kezdődik és ér véget a gyerekek edzése. Ilyenkor különösen fontos, hogy mindenki időben odaérjen, és a délutáni programok összehangoltan működjenek. A gyerekek már várják a tanévkezdést, de nem feltétlenül a tanulás miatt. Inkább a barátok és a közösség hiányzik nekik. Anett szerint ugyanakkor a nyár kötetlenségének is megvan a maga szépsége. „Nagyon jó volt, hogy kicsit lazaság volt nyáron, de a gyerekeknek szükségük van a rendszerre és a kiszámítható hétköznapokra” – mondja. Így náluk az iskolakezdés nemcsak új füzeteket jelent. Inkább azt, hogy ismét egy működő családi ritmust kell kialakítani, ami néha zajos, néha fárasztó, de a végére valahogy mégis működik.
