ASE – Alba döntő lesz holnap
A XIV. Morgen Ferdinánd-emléktorna második mérkőzésén az Atomerőmű SE és az Oroszlány léptek pályára. Az összecsapás előtt a 42 éves korában tragikus körülmények között elhunyt világbajnok kajakos Boros Gergelyre, és a 66 évesen, hosszan tartó betegség után elhunyt Horváth Lászlóra, az ASE labdarúgó szakosztályának technikai vezetőjére emlékeztek.

Belekezdett a paksi csapat, Eilingsfeld és Kalif Young is zsákolt, JJ Chandler is betalált, három perc elteltével időt kértek a vendégek 11-2-nél. Benke szerezte a piros-kékek első tripláját, majd Krivacsevics zsákolt, 21-8 állt az eredményjelzőn. Révész is feliratkozott a pontszerzők közé, a negyed utolsó találatát, egy közelit, Yasiin Joseph szerezte.
A második negyed eleje Géringer közelijével indult, majd három perc paksi gólcsend következett. Hiába kért időt Ivica Skelin a harmadik perc elején, nem tört meg a vendégek lendülete, egy 11-0-s szériával feljöttek 28-25-re. Összekapták magukat a hazaiak, és egy 7-0-s rohammal 35-25-re léptek el. Ezután tartotta nyolc-tíz pontos előnyét az ASE, Benke büntetőjével hozták egálra a második húsz percet.
A nagyszünet után többször is feljött 6-7 pontra a vendégcsapat, de sikerült megállítani őket egészen a nyolcadik perc elejéig, akkor két oroszlányi tripla után 55-52 állt az eredményjelzőn. Ezután egyfolytában büntetőzhetett az ASE, tízből hetet értékesítettek, a tízpontosra nőtt előnyt megőrizték a harmincadik perc végéig.

A negyedik negyedben is sokáig tartotta a lépést a vendégcsapat, mindig visszakapaszkodtak egy-egy triplával, a hetedik percben 73-66 volt az állás. Aztán végre elkezdtek beesni a paksi triplák, Joseph és Clarence is betalált távolról, volt, hogy 86-69 állt az eredményjelzőn. A kilencedik perc közepén Jay Jay Chandler bokája megsérült, úgy támogatták le a pályáról. A nagy előnyből így is megmaradt 12 pont a végére.
Atomerőmű SE – MVM OSE Lions 89-77 (26-14, 20-20, 18-20, 25-23).
ASE: Jay Jay Chandler 10, Yasiin Yousef Joseph 8/6, Merkl Barna -, Géringer 6, Clarence Daniels 14/6, Eilingsfeld 13, Révész 1, Benke 7/3, Halmai 3/3, Kalif Young 17, Krivacsevics 10.
Szombaton (09.05.) a bronzéremért a Honvéd és az Oroszlány játszik, míg a kupáért az ASE az Alba Fehérvárral csap össze.
