Megkezdődött a Morgen Ferdinánd-emléktorna

Változott a XIV. Morgen Ferdinánd-emléktornán résztvevő csapatok listája, szeptember 3-án – többek között sérülésekre hivatkozva – lemondta a részvételt a Kometa-KVGY Kaposvári KK. Szerencsére a Budapesti Honvéd elfogadta a hirtelen jött lehetőséget, a fővárosi gárda ugrott be a somogyiak helyére. Így a pénteki (09.04.) nyitómérkőzést az Alba-Fehérvár és az Endo Plus Service-Honvéd játszották.

Az első tíz perc kiegyenlített játékot hozott, fej fej mellett haladtak a csapatok, többpontos előnyre egyikük sem tudott szert tenni. A második negyed vége felé sikerült meglépni az Albának, hatpontos előnnyel zárták az első félidőt. A krónikához hozzá tartozik, hogy a fehérváriak keretében három, míg a budapestiekében két külföldi játékos kapott helyet. A harmadik felvonás elején, közepén, tíz ponttal is ellépett az Alba, de a Honvéd egalizált, és az utolsó negyednek kétpontos hátrányból vágtak neki. A negyedik tíz percben is szoros volt az eredmény, felváltva vezettek a felek. Három perccel a vége előtt 93-91-nél kipontozódott a Honvéd egyik meghatározó játékosa, Vincent Valerio-Bodon, a fővárosiak pedig „elfogytak” a végére.

Alba Fehérvár – Endo Plus Service-Honvéd 100-92 (25-25, 28-22, 29-33, 18-12).

Holnap a döntőben az Alba, a harmadik helyért a Honvéd az ASE – OSE összecsapás győztesével, illetve vesztesével játszik.

Fotó: Vasvári Márton

A mérkőzés után a négy csapat felsorakozott a pályán, Gulyás Róbert köszöntő szavai után a csapatkapitányok elhelyezték a megemlékezés koszorúit.