Hógolyó – Zuschlag János

Bedecs Ferenc kérdezte Zuschlag Jánost – önkéntes és álmodozó/feltaláló énjét megszólítva:
„Amellett, hogy sikeresen vezeted a cégedet, hogyan van időd, energiád, és mi motivál, hogy más területeken is tájékozott legyél, sőt profi szintre képezd magad?”

A sikeres vállalkozás alatt a Govern cégcsoport értendő, melynek tulajdonosa és vezetője Zuschlag János. Társadalmi szerepvállalásuk egyik korai példája éppen az Atomfutáshoz kötődik: mintegy öt éven át térítésmentesen biztosították a rendezvény informatikai hátterét, üzemeltették a nevezési rendszert, a verseny napján pedig tíz emberrel települtek ki, hogy „átadják a rajtgépnek a futókat”.

A támogatásnak ez a formája egészen más területen is visszaköszönt. Rendszeres véradóként János azt tapasztalta, hogy maga is könnyen lemarad egy-egy véradásról. Ha pedig egy rendszer nem működik elég jól, az nála könnyen feladattá válik, ami beszippantja. – Először 2020-ban azt találtuk ki, hogy legalább küldjünk emailt, levelezőlap helyett. Aztán az esemes is hozzá lett kapcsolva – meséli János. Az esemesek költségét, mintegy hárommillió forintot, egy évig a cég állta. A Véradás applikáció először Paksra készült, majd Tolna megyében kezdték használni. A Covid alatt az esemes-értesítések bevezetése után János szerint tíz százalékkal nőtt az önkéntes véradók száma. Az alkalmazást később országosan is bevezette a Magyar Vöröskereszt. 

A társadalmi szerepvállalás képlete egyszerű: ha van tudása, kapacitása, abból vissza is lehet adni valamit. – Nem tudok öt kiló lisztet adni, mert nincs malmom, de technológiát igen, mert ahhoz értek, értünk – válaszolja arra a kérdésre, honnan ered az önkéntesség.

A megvalósításban számíthat a kollégáira: így készülnek például ajándék honlapok civilszervezeteknek. És úgy tűnik, jó csapatot alkotnak: a véradásokon több dolgozó is rendszeresen ad vért, melyért  szabadnap jár. Közös sportos programokat is szerveznek. – Nemrég épp a Velencei-tavat kerültük körbe huszonhatan. Évente egyszer ki szoktunk mozdulni, hogy ne csak az irodában üljünk.

János a segítségnyújtásban a helyi ügyeket keresi. Nagyon lokálpatrióta, nagyon paksi. – Volt olyan év, amikor tizenhét országban jártam, de élni nem éltem messzebb, háromszáz méter sugarú körből nem mozdultam ki még életemben, egy hétnél vagy kettőnél hosszabb időre – határozza meg a paksiság mértékét. – Ezért is fontos, hogy Paksról indulnak ki a dolgaim.

Az innovatív informatikus cégvezetőt nem csak az informatika érdekli. Most a Tolna-Baranyai evangélikus egyházmegye világi felügyelője – és tévedés lenne azt gondolni, hogy lelkész felesége miatt: 2018-ban választották meg a paksi gyülekezet világi felügyelőjének, amiről 2020-ben lemondott a házasságkötés okozta összeférhetetlenség miatt. Paksi felügyelőként egy év alatt száz apró feladatot végeztek el. Az összes presbiter nevét beírta az Excelbe, és kapott egy ikszet, hogy ki mit vállalt el – ugyanaz az algoritmus, csak ezúttal nem szoftvert írtak. – Nekem a beszédekhez nem lenne affinitásom.

A társadalmi szerepvállalásnak csak az egyik oldala, hogy Zuschlag János hasznosnak tart bizonyos civil ügyeket. A másik, hogy az érdekes feladat vonzza. Csak az.

Az egyik új projekt a nyugdíjaslakás: az evangélikus gyülekezet használaton kívüli iskolaépületében öt, élethosszig használható időslakást alakítana ki. Itt még éppen elcsíphetjük azt a pillanatot, amikor valami már befészkelte magát János fejébe, de még nem mert nekiállni. Olyan dolgoknak szeret nekimenni, amelyeket képes befolyásolni és befejezni. De közben tudja: ha minden lehetséges problémát előre végiggondolna, talán el sem indulna. – Elkerülünk jó pár fölösleges költséget vagy kiadást, de szerintem elkerülünk sikereket is, mert el sem indulunk az úton.

És akkor a kávés szabadalom. Szinte laboratóriumi tisztaságban látjuk működni a Zuschlag-mechanizmust: János logózott kávékapszulát szeretne készíteni ajándékként az üzletfeleinek, vesz egy kínai gépet, szabadidejében megtölt kézzel 15-20 ezer kapszulát (na jó, másfél év alatt), közben észreveszi, hogy kicsit lötyög bennük a kávé. Elkezd ezen gondolkodni, és megoldja. Ehhez már szabadalom is kapcsolódik. Az ötcentis, 32 tűs prototípus egy mini hűtőtoronynak néz ki. A kis kütyüvel jövőre irány a sevillai kávékiállítás: azzal a kínai partnerrel utazik, akitől a kapszulázógépet vette, és aki a találmányt látva azt mondta, azonnal védetni kell.

A kérdésre, hogy szeretne-e halhatatlan lenni, azt válaszolja: – Nem is az, hogy halhatatlan, hanem hogy valamiről emlékezzenek az emberre.

Mondom: ez a halhatatlanság.