NAÜ-közgyűlés: szakmai panelbeszélgetés a hatékonyság növeléséről

Szakmai panelbeszélgetést szervezett az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) közgyűlése alatt Bécsben. Az eszmecsere során a résztvevők azt tárgyalták meg, hogy a biztonság megtartása mellett hogyan növelhető a hatósági hatékonyság, különösen az új technológiákból, valamint nukleáris létesítmények üzemidő-hosszabbításából adódó kihívások fényében, továbbá megosztották az ehhez kapcsolódó gyakorlati tapasztalatokat is, írják a hivatal honlapján.

Forrás: az Országos Atomenergia Hivatal honlapja

Az amerikai, kanadai, francia, pakisztáni hatóságok és az OAH felsővezetői mellett a NAÜ is magas szinten képviseltette magát a beszélgetésen.

Az előadók elsősorban a tudásmenedzsment, a tudásátadás, az intézményi memória megtartásának és fejlesztésének stratégiai szempontú fontosságát emelték ki, mint a hatékony működés egyik alapvető követelménye. Egyetértettek abban, hogy a nukleáris hatóságok egyik legnagyobb értéke a tudás és a szakértelem. A tapasztalatcsere és tudásmegosztás szempontjából meghatározóvá vált a nukleáris biztonságért felelős hatóságok közötti nemzetközi együttműködés az elmúlt évtizedekben.

A panelbeszélgetésen elhangzott, hogy olyan szakértő hatóságokra van szükség, amelyek szakmailag felkészültek, és megfelelnek a folyamatosan születő technológiai innovációk jelentette kihívásoknak, mindemellett képesek biztosítani a nukleáris biztonság magas szintjét.

A kis moduláris reaktorok (SMR-ek), az üzemidő-hosszabbítások jelentette kihívásokra több ország a független nukleáris biztonságért felelős hatóság megerősítésével reagált annak érdekében, hogy a rendelkezésre álló erőforrások hatékony felhasználásával biztosítsák az eljárások magas szakmai színvonalát. Egyetértés volt abban, hogy a tudományon és tényeken alapuló, elfogulatlan döntéshozatal elengedhetetlen a hatóságok hitelességének megőrzése érdekében.

A nukleáris biztonsági hatóságok vezetői mellett a NAÜ képviselője kitért azokra a támogató programokra, felülvizsgálati missziókra, amelyeket kifejezetten a hatóságok hatékony működésének javítására, erőforrásaik hatékonyabb felhasználása érdekében hoztak létre, valamint az információcserét, tudásátadást elősegítő nemzetközi adatbázisokra.

Forrás: haea.hu