A magyar műszaki megoldásokról tájékozódott a román atomerőmű Pakson

A teljesen leállított cernavodai atomerőmű vezetői szakmai konzultáció keretében ismerhették meg a paksi atomerőmű termelését sikeresen fenntartó augusztusi intézkedéseket, írják az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. honlapján.

Forrás: atomeromu.mvm.hu

A román és magyar atomerőmű vezetői és szakemberei kölcsönösen tájékoztatták egymást a Duna korábban soha nem tapasztalt vízszint-csökkenésének hatásáról és annak kezeléséről a szeptember 9-i találkozón.

A két atomerőmű augusztusban lényegében ugyanabba a helyzetbe került: Romániában azonban eredménytelennek bizonyultak a vízszint növelése érdekében megvalósított intézkedések. A cernavodai atomerőmű – amely a Dunát Constancánál a Fekete-tengerrel összekötő mesterséges csatornára települt, ahol a meder mélysége jóval kisebb, mint a Duna fő ágában – a folyó fő ágában elsüllyesztett több bárkával sem tudta érdemben növelni a vízszintet és fenntartani a termelését.

A paksi intézkedések és a jelenlegi munkálatok megismerése mellett a román delegáció megbeszélést folytatott az Országos Vízügyi Szolgálat helyszíni munkálatokat irányító szakembereivel, valamint találkozott az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) elnökével és elnökhelyetteseivel is.

A szakemberek egyöntetűen hasznosnak találták a konzultációt, és megállapodtak a tapasztalatok, műszaki megoldások további kölcsönös megismertetésében.