Közösség kell – milyen az élet a paksi nyugdíjasklubokban?
Hosszabban élünk, ezért maga az időskor is megváltozik: a hosszabb élet hosszabb és sokféle időskort is jelent. Az egyik ember ellátásra szorulhat, a másik még dolgozik, edzést tart vagy közéleti feladatot vállal, a harmadik társaságot keres – és természetesen ugyanaz az ember akár mindhárom is lehet. A hagyományosan erős paksi civil élet sajátos közösségei a nyugdíjasklubok. Védelem a magány ellen, társas támasz, programok, az aktív élet fenntartása – ezeket jelenti a paksi idősek számára az a három nyugdíjasklub, amely összesen csaknem félezer idős embernek kínál közösséget és elfoglaltságot. Néhány klubtaggal beszélgetve választ kaptunk a minden fiatalt égetően érdeklő kérdésre: miért jár valaki nyugdíjasklubba?
Paksi Városi Nyugdíjasklub
Húsz éve vezeti a Paksi Városi Nyugdíjasklubot Becker Jánosné Julika. Számtalan programot, találkozót szervezett a tagoknak, még a nyugdíjasok kórusát is vezette, ahol kezdetben édesanyjával együtt énekelt. Ezt a kórust tartja a klub egyik különlegességének.
– Az Életet az éveknek országos klubszövetség megyei szervezetében voltunk tagok, ők rendszeresen dalostalálkozókat, sporttalálkozókat szerveztek. Többször hívtuk ezeket a rendezvényeket Paksra, ebben a Csengey Dénes Kulturális Központ és a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola is segített bennünket helyiség, étkezés biztosításával. Egyébként is szeretjük megmutatni a tudásunkat, kulturális seregszemléken is fellépünk, kabaréjeleneteket adunk elő, Gáspár Gyula tagunk pedig mindig a legjobb eredményt éri el versmondásával.
Nagyon jó, összetartó csapat a miénk. Kétszáznegyven fős rendezvényeket is tartottunk; ezt meg kellett szervezni, előtte több napig pakolni. Van egy úgynevezett kemény mag, az a kis csapat, aki bármikor segít. De egyébként is minden tag dolgozik, mindig annyi süteményt sütnek a tagok vendéglátások alkalmával, hogy még másnapra is bőven marad. Aktív kapcsolatot ápolunk a németkéri nyugdíjasklubbal, gyakoriak a kölcsönös látogatások. Amíg létezett az Őszikék, addig a paksi nyugdíjasklubok tagjai is összejártak, de ez a kapcsolat mostanra ellaposodott – mondja Julika.
A klub létszáma jelenleg 52 fő. Csak akkor vesznek fel új nyugdíjast, ha kimarad valaki, hiszen fontos szempont, hogy a Jámbor Pál utcai klubhelyiségben mindenkit le tudjanak ültetni. Ha vendégeket várnak, akkor a halászcsárdába viszik őket, mert ott mégiscsak több a hely és lehet zenélni, táncolni.
Jantner Ferencné Terike 2015 óta tag. Megjegyzi: jó lenne fiatalítani kicsit a klubot, úgyhogy, ha jelentkeznének, néhány frissebb nyugdíjasnak akadna azért hely…
– A közelmúltban nyugdíjba ment emberek között nincs olyan, aki mostanában tervezne belépni. Bár érthető is, hiszen a friss nyugdíjasok még aktívabbak, unokákra vigyáznak, sok az elfoglaltságuk. A városi nyugdíjasklubban jelenleg az átlagéletkor 80 év felett van, 93 éves a legidősebb tagunk. Programjaink így inkább az idősebb korosztálynak kedveznek.
– Régebben mentünk hosszabb utakra is, ahol sok a látnivaló – teszi hozzá Julika –, de néhány éve, ahogy idősödünk, a gyógyvizeket helyezzük előtérbe. Igal a kedvenc. Hétfőnként összegyűlünk a klubhelyiségben. A legjobb érzés, amikor az irodából kimegyek a terembe: olyan zsongás van ott, mintha százan lennénk.
Társasjátékoznak, kártyáznak, a férfiak ultiznak, beszélgetnek. Egyébként nagyon kevés férfitagjuk van, de férfikórus működik. Keresik az interneten a dalokat, megtanulják, gyakorolják az éneket hozzá.
Jantner Ferencné és férje életének keretet adnak a hétfői klubdélutánok.
– Mi sem jöttünk rögtön a klubba, pedig hívtak nyugdíjazásunkkor. Közben megnőttek az unokáink, most már beléptünk. Minden hétfőre készülünk a férjemmel, tudjuk, hogy azon a délutánon nem csinálunk mást, hanem megyünk a klubba, és ott jól érezzük magunkat. Mindenkinek jót tenne ez, főként annak, aki magányos. Vagyunk páran, akik külön is összejövünk, főzünk, beszélgetünk valamelyikünknél, a barátság a klubon kívül is folytatódik. Vallom azt, hogy nem lehet, nem szabad bezárkózni, csak ülni és sorozatokat nézni naphosszat. Nekünk már mindennap ajándék.
Becker Jánosné az összefogás mellett a kölcsönös segítséget hangsúlyozza. Megesik, hogy orvoshoz viszik rászoruló társukat autóval; volt, hogy járókeretet szereltek egymásnak. Egyben nagyon szigorú Julika: politizálás nincs a klubban.
Julika és Terike elmeséli, milyen dilemma foglalkoztatja őket manapság: nem tudják, hány éves a paksi városi nyugdíjasklub, de gyanítják, hogy fél évszázados is megvan.
Dunakömlődi Nyugdíjasklub
Rosta Lászlóné Erzsike 2024 óta vezeti a Dunakömlődi Nyugdíjasklubot, akkor vette át a stafétabotot idősebb Ulbert Sándortól. Ő az első női elnöke a klubnak, amely már elmúlt fél évszázados. Ég a keze alatt a munka, folyamatosan szervez, például a nyári, kéthetente esedékes fürdőkirándulásokat is.
– Másként nem jutnának el az idősek ennyiszer gyógyfürdőkbe, mint a nyugdíjasklubon keresztül; idén is hét alkalommal kirándultunk, mindig máshová: Gunaras, Igal, Kiskunmajsa, Cserkeszőlő, Kiskőrös. Szerintem Kiskőrösön van az ország egyik legjobb gyógyvize, amely az időseknek különösen használ. A tagok nagyon szeretik és várják ezeket a kirándulásokat, hiszen mozgásuknak, testüknek, lelküknek jót tesz. Együtt a csapat ilyenkor, nagyokat beszélgetünk, nevetgélünk a medencében, és pillanatok alatt eltelik a nap.
A dunakömlődi nyugdíjasklub legfiatalabb tagjai 65 év körüliek, a legidősebb a 89. évében van. Közel hetvenen vannak, bár, ha engednék, ez a létszám száz felett lenne – jegyzi meg Erzsike.
– Mikor elnökké választottak, kikötöttem, hogy csak dunakömlődieket vehetünk fel, mert Madocsáról, Bölcskéről, Paksról is jelentkeztek volna. Emellett olyan embereket szeretnénk magunk körül, akik aktívak is. Jó lenne a fiatalabb korosztályt is rábeszélni az aktivitásra, hogy tevékenységük ne merüljön ki a teadélután utáni mosogatásban. Többnyire a korosabbak készülnek előadással az idősek napi műsorra. Van egyfajta keménymag, ami szerintem minden nagyobb társaságban kell, hogy legyen. Bízom benne, hogy a fiatalabbak majd több önbizalomra tesznek szert idővel, és átveszik ezt a szerepet.
A dunakömlődi nyugdíjasklubba jelentkezők kérvényeit az elnökség hagyja jóvá. Egy ilyen nagy közösségben a klubélet nem mindig konfliktusmentes. Megesett, hogy valaki egy év után kilépett, de olyan is akadt, aki konfliktusokat szított. Az ő figyelmét felhívta az elnök arra, hogy itt összetartásra van szükség, nem pletykákra. Az összetartozásért dolgozni kell.
– Az a fontos, hogy jól érezzük magunkat együtt, és hogy az idősek ne szigetelődjenek el. Akik nem tudnak már olyan aktívak lenni, itt beszélgetőpartnert, lelki társat találnak, és van hová tartozniuk. Azokkal, akik még szívesen utaznak, a nyári fürdőtúrákat leszámítva is sokat kirándulunk. Tavasszal a szarvasi arborétumot néztük meg, korábban Budapesten a Szépművészeti Múzeumban jártunk. Többen rendszeresen részt vesznek a Csengey Dénes Kulturális Központ sétálós napján. A bölcskei, madocsai klubokkal szoros baráti kapcsolatban vagyunk, minden évben megvendégeljük egymást. Az idén már voltunk náluk, novemberben ők jönnek az Erzsébet/Katalin bálunkra. Nőnapozni szoktunk, az idősek világnapját is megünnepeljük. Egy rendezvényünkről azonban lemondtunk: legutóbb már nem tartottunk szilveszteri összejövetelt, átadtuk a faluházat a fiataloknak. Nekünk hajnalig fent lenni már megterhelő.
Erzsike sorolja tovább: minden hónapban egyszer teadélutánt tartanak a faluházban, amikor a tea mellé zsíros kenyér, lángos, fánk is kerül az asztalra. Az idén több mint száz lángost sütöttek az asszonyok…
A klubtagok a mindennapi életben is segítenek egymásnak.
– Elterveztem, hogy egy tucat tyúkot le kellene vágni. Az asszonyok felajánlották, hogy segítenek pucolni. Öten-hatan összejöttünk reggel, sütöttem nekik pecsenyét, délre a tizenhárom tyúk már a fagyasztóban volt. Nagyon odafigyelünk egymásra, a betegeket naponta hívtam, amíg kórházban voltak, elmentünk meglátogatni őket. Akik nem tudnak jönni a klubba, mert esetleg nincsenek jól, azokat hetente-kéthetente hívom, érdeklődöm, hogy vannak, próbálom tartani a közösségi szellemet bennük, és jelezni, hogy visszavárjuk őket. Nagyon hálás vagyok a segítőimnek, egyedül nem tudnám ezt a munkát csinálni. Tizenöt-húsz tag van, akire bármikor számíthatok, ők viszont azt mondják, olyan vagyok, mint a vadászkutya: ha van egy feladat, addig megyek, amíg el nem végzem.
Bujna Mihályné Évike is tanúsíthatja ezt, aki hat éve jár férjével együtt a dunakömlődi klubba, ahova ismerősük invitálta őket.
– Mi mindig közösségi emberek voltunk. Borsodból kerültünk ide, és ahogy mondják: gyüttünk és maradtunk. A társaság miatt szeretjük a klubot, feltölt bennünket, és nagyon jó egy közösséghez tartozni. Mindenről tudunk beszélgetni. Akinek bánata van, azt megvigasztaljuk, az örömben együtt örülünk. Ha nem lenne a klub, nagyon hiányozna. Olyanok vagyunk, mint a gyerekek, úgy készülünk a férjemmel a havi egy teadélutánra. Megvan a kis társaság, akikkel egymás szavába vágva beszélgetünk.
Évike 74 éves. Azt vallja: aki magányos, elszigetelődik, az önmaga tehet róla. Nem kommunikál, beburkolózik a tévésorozatok világába… Számos lehetőség adódik az idősek számára, csak tudni kell élni velük. Ki kell mozdulni, venni a fáradságot elmenni egy-egy sétára, előadásokra – mondja.
Atomerőmű Nyugdíjasklub
Jantner János, az Atomerőmű Nyugdíjasklub Egyesület közelmúltban megválasztott vezetője 2022 óta tagja a szervezetnek. A korösszetétel rendkívül széles: a legfiatalabbak között vannak 60 évesek is, míg a legidősebbek közül többen 90 felettiek. Ők azok, akik már kevesebbszer vesznek részt a közös programokon.
– Ma már nincs várólista, sok évvel ezelőtt még volt. A jelentkezésnél feltétel, hogy az MVM Paksi Atomerőmű Zrt.-től vonuljon nyugdíjba az illető, házastársak esetén legalább egyikük erőmű-nyugdíjas legyen. Jelentkezési lap kitöltése és az alapszabály elfogadása után már soraink között is tudhatja magát az aspiráns – fogalmaz Jantner János.
Kórussal ez az egyesület is büszkélkedhet, rendszeres fellépői atomerőműves vagy városi rendezvényeknek, alkalmi koncerteket adnak az Életfa idősek otthonban. A klubélet eseménydús.
– Szervezünk színház- és fürdőlátogatásokat, városnézést, Gesztenyés úti klubhelyiségünkben petang, sakk, kislabdarúgás, póker, asztali és szabadtéri játékok állnak rendelkezésre. Ezekről mindenki tud, és saját belátása szerint vesz részt rajtuk.
Az Atomerőmű Nyugdíjasklub tagjai kreativitásukat is kibontakoztathatják, és kiállításokon mutathatják meg alkotásaikat. Van, aki fest, gyöngyöt fűz, kézimunkázik, gravíroz… A munkáikból készült állandó kiállítás a klubhelyiségben megtekinthető. Az elnök azt mondja, a programjaik irányvonala nem változik, de rugalmasak, alkalmazkodnak az igényekhez, közösen döntik el, hova kiránduljanak, milyen rendezvényeket hívjanak életre.
– Jelentős összetartó erő, és közös témát is jelent a beszélgetésekkor az atomerőműves múlt. Az érdekes emlékek, értékes, múltidéző gondolatok tárháza kimeríthetetlen. Korunknál fogva fizikális segítséget ritkán tudunk nyújtani egymásnak, bár van olyan közöttünk, aki a sajátja mellett a másikunk kertjét is felássa – említi Jantner János. – Ám ha valaki az atomerőmű által nyújtott vagy más támogatásra szorul, annak segítünk az írásos kérvényt megfogalmazni, beadni.
Jantner János szerint azokról sem felejtkeznek el, akik már nem mozognak könnyen. Jeles alkalmakkor házhoz mennek, úgy köszöntik fel társukat. Az Atomerőmű Nyugdíjasklub is szeretne fiatalítást, Jantner János azt tapasztalja, jelentkeznek is a friss nyugdíjasok, bár tény, hogy nem mindenkinek ide vezet az első útja. Az elnökség legutóbbi tisztújításakor szándék mutatkozott arra, hogy a vezetésben egyre nagyobb számban jelenjenek meg a fiatalok, mert ők másképp gondolkodnak, mint az előttük járó generáció, és más ötleteket is hoznak.
Donáczi Ilonát négy éve invitálták az Atomerőmű Nyugdíjasklubba.
– Az akkori elnökasszony hívott, hogy vállaljak tisztséget, és ahogy bekerültem, elnökségi tag is lettem, feladatokkal. Én gondoskodtam a rendezvényeken ebédekről, vacsorákról, kezeltem a konyhát, a kamrát, a leltárt. Három év után átadtam a munkát másnak. Nagyon szeretem ezt a klubot, közel háromszázan vagyunk, megismertem nagyon sok embert, kitágult a világ, és adott egy rendszeres elfoglaltságot számomra.
Ilona üdvözli, hogy a klub nemcsak közösséget, hanem programlehetőségeket is nyújt, a színházlátogatástól a zumbáig.
– Úgy gondolom, aki a sokféle lehetőség közül nem találja meg a kedvére valót, az nem is szeret nagyon emberek közé menni; vagy esetleg az egészsége nincs már olyan állapotban, hogy aktívabb tevékenységet folytasson. A klub a magánytól, elszigetelődéstől véd, még az is be-bejár, akinek nagy a családja, van sok unokája, hiszen jólesik néha a saját igényeinek engedve elmenni a többiek közé.
[Fotók: Vasvári Márton]