Jó napot, mi újság? Acsádi Rozália

Huszonkét kötet, negyvenhárom antológia, számos szobor, kávéfestmény és csillogó gyermekszemek kísérik Acsádi Rozália pedagógus, író, költő, szerkesztő pályafutását. Legutóbb Kávéfestés Rózsával címmel tartott foglalkozást a Paksi Városi Múzeumban. 

– Mindenkinek van egy Cseresznyése – vallja Acsádi Rozália, akit egész életét meghatározó gyermekkori élményei kötik a településrészhez. – Ott élt az egész rokonságom, ez megtartó, inspiráló erővel bírt. Ott kezdtem az írást, olvasást a drága emlékű Bencze Barnabás keze alatt. Varázslatos időszak volt. 

Bár nagy hatással voltak rá pedagógusai, Acsádi Rozália mégsem tanítónak készült. Ötödik osztályos kora óta az újságírói pálya felé kacsintgatott. Cikkeket írt a Pajtás újságnak, a lap szerkesztője pedig arra inspirálta őt, hogy ne hagyja abba ezt a tevékenységet. A Paksi Vak Bottyán Gimnázium után a Kaposvári Tanítóképző Főiskolára jelentkezett, ezt jó kiindulópontnak tekintette az újságíráshoz. Részt vett a Tanítani című lap és főiskolai antológiák szerkesztésében is; az irodalom tanszék fokozott figyelmét élvezhette. Másodévesként publikálhatott az országos hírű, nívós Somogy című irodalmi folyóiratban. Azonban a tanítás már az első gyakorlóórán beszippantotta, és kétségtelenné vált, hogy Acsádi Rozáliának ezzel is lesz dolga.

– A csillogó gyermekszemek adták számomra ennek a pályának az egyik gyönyörűségét. A gyermekek világa, nyitottságuk, sokszínűségük… A tananyag számomra csak eszköz volt, inkább nevelőnek vallottam magam.

Acsádi Rozáliának a főiskola elvégzését követően felajánlották a simontornyai vár igazgatói állását, lakással együtt. Mint mondja, büszke volt arra, hogy a népművelés tanszék – amelyen specializációját végezte – vezetője őt ajánlotta, de mégis úgy gondolta, itthon a helye. Pakson az idő tájt nem volt tanítói állás, így került Bölcskére. Itteni tanítványaitól kapta a legnagyobb ajándékot húsz évvel később: egy irodalmi esten együtt köszöntötték őt, meglepetés osztálytalálkozó keretében. Egy évig tanított Bölcskén, majd a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolába került, ahol egészen nyugdíjazásáig, 2017-ig dolgozott, és meghonosította az irodalmi-művészeti nevelést.

Acsádi Rozália a ’90-es évek elején figyelme Paks felé fordult a Paksi Hírnök és a Tolnai Népújság révén. Első, László-Kovács Gyulával közös kötete, Fűszálakat sodor a szél címmel 1994-ben jelent meg. Huszonkét könyve van, és negyvenhárom antológia – mint például a Kézjegy sorozat – szerkesztésében vett részt. Megjegyzi: nagyon büszke a Szelek ladikján című városi irodalmi, művészeti antológiára; a Paksaméták sorozaton pedig jelenleg is dolgozik. 

– Volt kedvem és bátorságom megfelelően színes skálát felvonultatni. Szeretek kísérletezgetni, így jutottam el a haikutól a balladákig, amelyekre különösen büszke vagyok, hisz Csoóri Sándor is méltatta őket, a kötött versen keresztül a szabad versig, a gyermekversekig, az egy mondatból álló Láncok láncszemek regényig, a Gajdos zenekar Pásztormiséjének szövegéig. Sok mindenhez hozzányúltam, és ezekben örömömet is leltem. 

Acsádi Rozália azt mondja: az irodalom szentélye mellett a szobrászat és a kávéfestés a hobbija. Mindkettő élete nehéz időszakában kopogtatott.

– A vizuális kultúrát szerettük ötvözni az irodalomszakkörökkel kolléganőmmel, Pinczés Zsuzsával. Az egyik ilyen foglalkozás előtt vesztettem el az édesanyámat, és nem tudtam szabadulni a gyász súlyától. A gyerekek között elmélyültem az agyagozásban, és egy női alak formálódott a kezeim között. Zsuzsa a nap végén összecsomagolta nekem az összes agyagot és azt mondta: vidd haza, gyúrd bele az összes kínodat… Így kezdődött. A kávéfestés pedig a szívműtétem után jött az életembe. Amikor megengedték az orvosok, hogy újra kávézzak, kávéházakba kezdtem járni, amit előtte nem tettem. Itt láttam először kávéképet. Nyugdíj után  sokat voltam egyedül, a depresszió és a pánikbetegség is beköszöntött az életembe. De a festés meditatív állapotot kívánt, és elkezdődött egy elmélyült, csendes elfoglaltság, önterápia. Ezzel együtt az emberek elkezdték szeretni, sőt gyűjteni a képeimet.

Acsádi Rozália több kiállításon is bemutatta alkotásait. A kávéképek szinte mindegyikében visszatér fő motívuma: a nőalak. Ezt láthatták azok is, akik a városi múzeum Kávéfestés Rózsával című programján vettek részt. Sokat készült erre a rendezvényre, és számos feladat előtt áll még. Legfontosabbnak azonban azt tartja, hogy laza, mégis következetes napirendet diktáljon magának. Ebbe belefér az is, hogy Dániel fiával közösen a Kinizsi utcai szülői házon dolgozzanak, amely kávéfestményei jelentős részének is otthont ad.