PFC: Két játékos is ott van a korosztályos válogatottakban

Németh Antal, az U21-es válogatottunk szövetségi edzője kihirdette keretét, amelybe ezúttal, Győrfi Milán kapott meghívót. A keret tagjai legutóbb három Európa-bajnoki-selejtezőt játszottak az első őszi program során. Az U21-es korosztályos válogatott egy nemzetközi felkészülési mérkőzést fognak játszani Ciprus korosztályos válogatottja ellen november 16-án.

Forrás: paksifc.hu

Az U19-es korosztályos válogatott következő programja keretében az Eb-selejtező második körében vesz részt novemberben. Gerliczki Gergő szövetségi edző meghívta a keretbe a paksi klub tehetséges játékosát, Galambos Jánost, aki eddig valamennyi korosztályos válogatottban bizonyíthatott. A legutóbbi összetartás során nemzetközi tornán szerepelt az U19-es csapat, ahol Románia, Bulgária és a házigazda Szerbia voltak az ellenfeleik. Galambos János mindhárom mérkőzésünkön fontos szerepet kapott, a torna pedig igazán emlékezetesen indult számára, az első mérkőzés utolsó percében szerzett hatalmas gólt, ezzel megfordítva az eredmény állását. A csapat két győzelemmel és egy döntetlennel, veretlenül zárta a tornát, Galambos pedig mindhárom mérkőzésen bizonyított.

A részletes programról itt tájékozódhat.

Forrás: paksifc.hu