Szenzációs régészeti lelet az ásatáson
A szakemberek számára már 2010-ben kiderült, hol található a római kori katonai erőd környékén régóta keresett egykori temető, amelyet valószínűleg
TovábbA szakemberek számára már 2010-ben kiderült, hol található a római kori katonai erőd környékén régóta keresett egykori temető, amelyet valószínűleg
TovábbHárom kategóriában, összesen hatvannégy nevezővel zajlott idén az „Együtt a parlagfű ellen” Alapítvány lakossági virágosítási versenye. A több hónapot felölelő
TovábbA hagyományt követve 2012-ben is Ingolstadtól a Fekete-tengerig tart a Tour International Danubien (TID), azaz a Nemzetközi Duna-túra, amely Európa
TovábbKözös bennük, hogy a tanítást nem munkának, hanem hivatásnak és egyben örömforrásnak tekintik, és most már az is, hogy a
TovábbA tizennyolc éves múltra visszatekintő Paksi Képzőművészeti Iskola tanévzáró kiállítása nyílott az elmúlt héten a Csengey Dénes Kulturális Központ panorámakiállítójában.
TovábbÁllampolgársági esküt tett Lukács László testvértelepülésünk, Kézdivásárhely alpolgármestere, felesége Judit és két gyermekük, Nóra és Lilla Pakson, a Városházán ma
TovábbÖsszesen 151 diák, közöttük 15 középiskolás nevezett a Zrínyi Ilona Matematikaverseny, illetve a Gordius Matematika Tesztverseny paksi területi fordulójára, a
TovábbHatalmas adag nyitottság, erős művészi és pedagógusi véna, összerázva, nem keverve, megízesítve a régi értékekbe vetett hittel és egy csipetnyi
TovábbA címbéli gondolat szellemében él és végzi mindenkori munkáját Puskás János. 2011 év elejétől ügyvezetője az önkormányzati tulajdonú DC Dunakom
TovábbEmlékszik, hogy amikor Weöres Sándorhoz vitt az útja, és a költő megszólalt „gyermekhangján”, olyan nevetőgörcsöt kapott, hogy egyszerűen nem tudta lefotózni,
Tovább