Idén is elrejtették a köveket

Két éve indult a Paksi Napsugár Óvoda kezdeményezése, amelynek részeként ezúttal is színes kavicsokat helyeztek el az Eötvös utcai tagóvodába járó gyerekek a Viza játszótéren. Az óvodába készülő, bölcsődéseknek szólt az akció. A kékre festett és logóval ellátott kövek megtalálását követően a szülők, fénykép készítésével meg is oszthatják a keresés élményeit az óvoda közösségi oldalán. Az ötlet egyébként a gyerekek gyűjtőszenvedélyén és kíváncsiságán alapul, népszerűsíti az intézményt és ráirányítja a figyelmet a közelgő beiratkozásra.

Tovább

Az ESZI diákja nyerte a versenyt

Kihirdették a Környezetvédelmi Technikus Országos Szakmai Tanulmányi Verseny döntőjének eredményeit. A három napos eseménynek a Paksi Energetikai Technikum és Kollégium adott otthont. Az ország legkiválóbbjai között az ESZI 13. osztályos diákja, Eichinger Buda Levente kimagasló eredménnyel zárta a versenyt.

Tovább

TÉR – Tények és Érvek – Hamvas István

Úgy fél éve indítottunk egy új sorozatot a Paksi Hírnökben Pakson találtak otthonra címmel. A város lakosságának sokszínűségét mutatjuk be ebben a sorozatban és nem titkolt célunk volt az új atomerőművi blokkok építésére érkezők befogadásának segítése. A februári második lapszámnál merült fel Hamvas István neve. De közben kitüntették a Héliosz-díjjal, emiatt írtunk róla. Szóval erről beszélgettünk a szerkesztőségben, amikor az egyik kollégám mosolyogva megjegyezte, hogy ma már a gyütt-menteket Pakson találtak otthonra címmel illetik ebben a városban. Ennyit változott Pakson a világ negyven év alatt. Hogy a változásokat hogyan élte meg a paksi atomerőmű nyugalmazott vezérigazgatója, erről is beszélgetünk vele a mai TÉR-ben.

Tovább

Híradó – 2025.03.24.

Beíratás – Április 28-án és 29-én várják a paksi szülőket és óvodás korú gyermekeiket. Eredményhirdetés – kiválóan szerepelt az ESZI diákja az OSZTV döntőben. Fuss Ússz Kerékpározz – Mintegy 1400-an mozogtak a második állomáson.

Tovább

Település, közösség és tudástranszfer: Országos konferencia volt a múzeumban

„Múzeumandragógia a XXI. században” címmel konferenciát és műhelynapot tartottak a városi múzeumban március 20-án. A tanácskozást a paksi intézmény és a Pulszky Társaság közösen rendezte. Az ország minden tájáról érkezett szakembereket Mezősi Árpád, az önkormányzat humánpolitikai bizottságának elnöke köszöntötte.

Tovább