Hit-Élet – 2024.03.13. – Kürtösi Krisztián
Ismét jelentkezik a HitÉlet című vallási magazin. A műsorban a nagyböjtről és a nagyhétről beszél Kürtösi Krisztián római katolikus plébános.
TovábbIsmét jelentkezik a HitÉlet című vallási magazin. A műsorban a nagyböjtről és a nagyhétről beszél Kürtösi Krisztián római katolikus plébános.
TovábbFelújítás – Elkészült a járda az Építők útja 2. 4. és 6. számú társasházak előtt. Mérföldkő – Elkészült egy fontos eszköze az új atomerőműnek. 3. kor egyeteme – Hosszabb kihagyás után újra indult a népszerű sorozat.
Tovább8 ezer cölöp készült el eddig a talajszilárdítási munkák részeként a Paks 2 atomerőmű területén. Ezt a külgazdasági és külügyminiszter jelentette be miután kedden egyeztetett Alekszej Lihacsovval a Roszatom vezérigazgatójával. Szijjártó Péter március 12-én a projekt kapcsán elmondta azt is, hogy a beruházás egy újabb mérföldkőhöz érkezett, Oroszországban, ugyanis az atomerőmű nukleáris szigetének két legkritikusabb eszköze közül az első elkészült.
TovábbElkészült az Építők útja 2-6. számú társasházak előtti járdafelújítás. A szakasz felújítása lakossági igényre, önkormányzati forrásból valósult meg. A beruházásnak köszönhetően több mint kétszáz négyzetméter térkő burkolat és közel ezer négyzetméter zöldfelület újult meg. A városvezetés további tömbbelsők felújítását is tervezi az utcában.
TovábbDr. Nagy Janka Teodóra „A nőrablástól a házasságkötésig” című előadásával kezdődött meg március 12-én a Paksi 3. Kor Egyeteme a Városházán. A főként időseknek szóló, két szemeszterből és 10 előadásból álló program a Pécsi Tudományegyetem szervezésében Paks Város Önkormányzata és a Déli Szomszédok Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet támogatásával valósul meg.
TovábbHa kedd, akkor Lelátó! Az E-taxi után kezdődő sportmagazinban ezúttal Karszt Józseffel beszélget Dallos Tibor. A Paksi FC technikai vezetője a 2023/24-es bajnoki szezon huszonkettedik fordulójában, Kisvárdán ült hétszázadik alkalommal az NB I.-es paksi futballcsapat kispadján.
TovábbKedden ismét útra indul az e-taxi. A jobb egyben ezúttal Sárosdi Attila ül. A téma a Budapest–Bamako rally. Az extrém körülmények között zajló 3 hetes utazás egy igazi érzelmi hullámvasút is volt a bölcskei csapat életében.
TovábbTámogatások – Kiírta tavaszi pályázatait a humánpolitikai bizottság. Atomerőmű-bővítés – A nukleáris sziget egyik eszköze elkészült a külügyminiszter szerint. Gondosóra – A programot ismerhették meg a résztvevők a Paksi Tavaszi Fesztiválon.
TovábbSzívféregszűrést tartott március nyolcadikán és kilencedikén a Paksi Angyalok az Állatokért Alapítvány. Az akcióban részt vevő kutyákat a Bogáncs Kutyakozmetikában várták. A gazdáknak nem kellett sokat várniuk, néhány csepp vér levétele után perceken belül ki is derült az eredmény. A szívférgesség rendkívül alattomos, évekig is tünetmentes maradhat, majd a kutya fáradékonnyá válik, esetleg köhögni kezd. Gyakori, hogy a tünetek jelentkezése után már késő beavatkozni, ezért a szakemberek szerint kiemelten fontos a szűrés.
TovábbA Paksi Tavaszi Fesztivál keretében a Gondosóra Programról nyújtott részletes tájékoztatást dr. Juhász Roland, a gondosóra programért felelős társaság ügyvezetője március 11-én a Csengey Dénes Kulturális Központban. A Magyar Kormány által indított, ingyenesen igénybe vehető jóléti szolgáltatás célja, hogy az idősek szükség esetén egyetlen gombnyomással jelezni tudják segítségkérési szándékukat. Az érdeklődőket Leber Ferenc, Paks alpolgármestere köszöntötte.
Tovább