Főszerepben a hagyományőrzés

Megtartotta hagyományos Márton-napi programját a Paksi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola. A rendezvény kezdetén az iskola diákjai versekkel emlékeztek meg Szent Mártonról, illetve az ünnephez kapcsolódó szokásokról, történetekről. A mondókákat követően elindult a lámpás felvonulás az iskola körül. A tanulók kenyérlibákat vittek magukkal, majd egy hatalmas tábortűznél tánccal és énekléssel folytatódott a program. A résztvevők zsíros kenyeret is fogyasztottak.

Tovább

Közélet Közelről – 2023.11.10. – Szabó Péter és Leber Ferenc

Paksi delegáció utazott Novovoronyezs-be, ahol egyebek mellett városfejlesztési kérdésekről tárgyaltak oroszországi testvérvárosunk vezetőivel november első napjaiban. A tapasztalatszerzésen túl a két település közötti kapcsolat erősítése is a látogatás célja volt. A közéleti magazin vendége Szabó Péter polgármester és Leber Ferenc alpolgármester.

Tovább

Az országot járja a 2rk

2023 utolsó negyedévében indított országjárása során Paksra is ellátogatott a Második Reformkor. A párt elnöke Vona Gábor sajtótájékoztatóján azt mondta, a politika valódi, hasznos helyét szeretnék megtalálni, a XIX. századi reformokból merítenek. Jövő év júniusában el kívánnak indulni az Európa Parlamenti választáson és mandátumot szeretnének szerezni. Az önkormányzati választáson nem kívánnak részt venni, mert Vona Gábor szerint a pártmentes önkormányzatiságot képviselik.

Tovább

Márton nap, libákkal

Márton-napot tartottak a Deák Ferenc Általános Iskolában. Az eseményre projekthét keretében készültek az iskolások, megtanulták, mit üzen nekik Márton püspök, kézműveskedtek és dalokat tanultak. November 10-én az első becsengetés előtt rövid műsor keretében verset mondtak, énekeltek az alsósok. Az iskola udvarán Gerzson és Gertrúd, a szülők jóvoltából felajánlott két liba jelenlétében zajlottak az események.

Tovább

Horthy Miklós munkássága a Paksi Közéleti Estek legújabb előadásában

Történelmi témával folytatódott a Paksi Közéleti Estek soron következő előadássorozata a Paksi Konzervatív Egyesület és a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Paksi Csoportja közös szervezésében. Szerdán este dr. Hanol János jogász szemüvegén keresztül kaphattak képet a résztvevők Horthy Miklós kormányzói tevékenységéről.

Tovább