E-Taxi – 2023.09.26. – Hahn-Kovács Noémi
Ismét útjára indul az E-Taxi! A jobb egyben ezúttal Hahn-Kovács Noémi ül. A téma a Főnix Táncegyesület őszi toborzása.
TovábbIsmét útjára indul az E-Taxi! A jobb egyben ezúttal Hahn-Kovács Noémi ül. A téma a Főnix Táncegyesület őszi toborzása.
TovábbFelújítás – Elkezdődtek a munkák a Vörösmarty utcai Székhelyóvodánál. TEIT Nap – Dunaszentgyörgy volt az idei házigazda. Jubileum – XXV. alkalommal tartották meg a Dunakömlődi Szüreti Napot.
TovábbA Társadalmi Ellenőrző Információs és Településfejlesztési Társulás hagyományos rendezvényére szeptember 22-én az arborétum parkba várták a társulás településeiről érkező delegációkat. Szakmai előadások és színes programok fogadták a látogatókat.
TovábbA beruházás részeként szigetelést is kap az épület elülső része. A teljes homlokzatot lefestik és az ablakok körüli díszek az eredeti állapotuk szerint lesznek helyreállítva. A projekt 20 millió forint önkormányzati támogatásból valósul meg.
TovábbA hétvégi programon ezúttal is megválasztották a Falu Borát. A címet másodszor nyerte el Hegyi János. Az esős idő ellenére rengetegen látogatták a rendezvényt. A polgármester szerint ez jól mutatja, milyen erős a gerjeni társadalmi kohézió. A szüreti bál után a rendezvényt a Groovehouse fellépése, majd tombolasorsolás zárta.
TovábbXXV. alkalommal tartották meg a Dunakömlődi Szüreti Napot. Szabó Péter polgármester köszöntőjét követően indult el a hagyományos felvonulás. A menet kedvét az eső sem szegte.
Tovább2023. október 1-től Tolna vármegyében is az önkormányzatok helyett az Országos Mentőszolgálat látja el a feladatot – mondta sajtótájékoztatón Győrfi Pál. Az OMSZ szóvivője hozzátette egységes ügyeleti telefonszám is lesz ez a 1830. A háziorvosi ügyelet Pakson a Tolnai út 2. alatt lesz elérhető. Hétköznap 16:00 és 22:00 óra között, hétvégén és ünnepnapon 08:00-14:00 óra között. A sürgősségi ügyeleti ellátás a súlyos egészségügyi problémák esetére nyújt magas szakmai színvonalú és biztonságos megoldást, hétköznap 22:00 és reggel 08:00 között, hétvégén, ünnepnapon 14:00 és 08:00 között. Az átalakuló rendszer legfontosabb tudnivalóit foglaljuk össze.
TovábbNégy paksi középiskola részvételével tartottak sportnapot a Tekézőben szeptember 23-án. A rendezvényt Paks polgármestere nyitotta meg. A sport- illetve a kulturális vetélkedőt 2019 óta, éves váltásban szervezi meg a diákoknak Bunkóczi András. A középiskolások az esős idő miatt dartsban, tekében, kvízkérdésekben és csocsóban mérték össze tudásukat.
TovábbFőhomlokzat – Elkezdődött a felújítás a Vörösmarty utcai Székhelyóvodánál. Területbejárás – Alekszej Lihacsov is megtekintette a Paks II. atomerőmű munkálatait. Környezetvédelem – Autómentes napot tartottak Pakson.
TovábbA több állomásos bejáráson elhangzott, hogy jelenleg is készül a résfal, ami a talajvíztől és a további hatásoktól védi a munkagödröt. A 2,5 km-es védmű 35% már elkészült. Közben folyamatosan zajlik a hatos blokk alatti talaj kitermelése. Ez a szakasz kiváló ütemben halad. A területbejáráson részt vett Alekszej Lihacsov. A Roszatom orosz atomenergetikai vállalat vezérigazgatója üdvözölve a látottakat hangsúlyozta, hogy az év végéig meg kívánják háromszorozni az itt dolgozók számát.
Tovább