Közlekedik a család

Pakson és vonzáskörzetében 12 sérüléses baleset történt eddig idén, ebből 3 volt halálos kimenetelű. A rendőrség a balesetek megelőzése érdekében több kezdeményezést indított már el. A „Közlekedik a család” elnevezésű vetélkedősorozat is azt a célt szolgálja, hogy a szabályokat minden közlekedő tartsa be, és azokkal minél korábban érdemes megismertetni a gyerekeket. A területi versenyeket május 21. és június 28. között tartják meg országszerte. A fődíj egy új autó.

Tovább

Két év után újra művészeti nap a Deákban

A költészet napjához kapcsolódik már 42 éve a Deák Ferenc Általános Iskola művészeti napja, amelynek keretében az alsó tagozatosok mutatkoznak be a Csengey Dénes Kulturális Központ színpadán zenés, táncos, verses produkciókkal. Az április 8-i rendezvényen csaknem 200 gyermek lépett fel, akadt olyan sokoldalú diák, aki többször is színpadra állhatott.

Tovább

Összbírói értekezletet tartott a Szekszárdi Törvényszék

Megközelítőleg 9 százalékkal több ügy érkezett a Tolna megyében működő bíróságokra tavaly 2020-hoz képest. Ebből 4500 peres ügy volt. Az embercsempészek és a koronavírussal kapcsolatos szabályok sok munkát adtak a bíróságoknak – hangzott el a Szekszárdi Törvényszék összbírói értekezletén. Az eseményen részt vett dr. Senyei György, az Országos Bírósági Hivatal elnöke.

Tovább

Rendkívüli ülést tartott Paks képviselő-testülete

Rendkívüli ülést tartott Paks képviselő-testülete. A grémium csütörtökön délután a településszerkezeti terv, valamint a helyi építési szabályzat módosításáról határozott. A napirendi pontot azért rendkívüli ülésen tárgyalták a képviselők, mert mindkét módosítás előfeltétele az atomerőmű bővítésével kapcsolatos további fontos beruházásoknak.

Tovább

Locsolhattak is az ovisok a múzeum húsvétváró programján

A húsvéti locsolás népszokásával is megismerkedhettek a Paksi Benedek Elek Óvoda Hétszínvirág tagóvodájának nebulói a városi múzeum „Esztendőre még frissebb légy” című programsorozata keretében. A gyerekek körjátékot játszottak, megtudták, hogyan lehet hagymahéjjal tojást festeni, majd rövid előadás keretében Bozsokiné Berta Orsolya múzeumpedagógus mesélt nekik a tavaszi ünnepkörről.

Tovább

Paletta – 2022.04.07. – Sünizene

Cseke Klári neve összefonódott a Sünizenével, a játékosan tanító, szülő-gyermek összhangjára építő foglalkozásokon gyermekek százai vettek részt az elmúlt években. A pandémia kihívás elé állította Cseke Klárit, de nem esett kétségbe: a játékosan tanító foglalkozásokat az online térbe helyezte át, ebben pályázat segítette. A Sünizenéről és az elmúlt időszak megpróbáltatásairól és sikereiről mesél Cseke Klári mai magazinunkban.

Tovább

Egymás közt Gyimóthy Évával – 2022.04.06. – Borbás László

A magazin legújabb részében Borbás Lászlóval, a Paks Kistérségi Szociális Központ igazgatójával beszélgettünk arról, miként került Paksra, miért szeretett volna mindig is szociális, azon belül is a családvédelem területén dolgozni, hogyan vezeti le egy hosszú, krízisekkel teli nap végén a fesztültséget. Az intézményvezetőről kiderült: imádja a természetet és a II. világháborúról szóló történelmi könyveket. Vallja: még azon az emberen is lehet segíteni, aki nem akarja, hogy bármiben változzon az élete.

Tovább