Közélet Közelről – 2021.10.18. – Katasztrófavédelem

Október tizenötödikén hivatalosan is elkezdődött hazánkban a fűtési szezon. a hűvösebbre fordult időjárás miatt sok helyen már befűtöttek. Azok, akik még nem ellenőriztették kéményüket és fűtőeszközeiket, ezt ugyan még mindig megtehetik, de ilyenkor leterheltek a szakemberek és hosszabb a várakozási idő. Erről a témáról is beszélgetünk mai műsorunkban Köves Péterrel a Tolna megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivőjével, valamint Kis-Nagy Gyulával a szekszárdi mentőállomás vezetőjével.

Tovább

Nyitott Paks!

A város hat intézményében nyíltak meg azok a tájékoztató pontok, amelyekben a harmadik országból érkező külföldi állampolgárok kaphatnak információt például a város tömegközlekedéséről, kulturális programjairól és akár a PIP Nonprofit Kft. Információs Központjáról. Paks Város Önkormányzata a PIP Nonprofit Kft-vel közös konzorcium keretében mintegy 586 millió Forint támogatást nyert a „Nyitott Paks” elnevezésű projekt megvalósítására, melyet a Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alap által kiírt „A helyi szintű igazgatás és az ellátórendszerek kapacitásfejlesztése” című pályázati felhívásra nyújtott be – tájékoztatott hétfőn délelőtt Szántó Zoltán Paks alpolgármestere.

Tovább

Kern Jánost köszöntötte a városvezetés

Kern Jánost köszöntötte 90. életévének betöltése alkalmából az önkormányzat nevében Szabó Péter, Paks polgármestere és dr. Hanol János, a polgármesteri hivatal turisztikai, városmarketing és kommunikációs csoportjának vezetője. Az egykor kőművesként dolgozó ünnepelt többek közt a Kosár utcai társasházak és a Makovecz-féle piactér épületének kivitelezésében is otthagyta keze nyomát.

Tovább

Testületi tudósítások – 2021.10.15. – Szabó Péter és Szántó Zoltán

További ingatlanokat vásárol az önkormányzat az új városközpont kialakításához, folytatódik a városi zöldítési program, lakossági fórumsorozat indul a hulladékgazdálkodással kapcsolatos kérdések tisztázására. Egyebek mellett ezekről a témákról tárgyalt októberi ülésén a képviselő-testület, melynek munkáját Antóni József Jánosné személyében új képviselő segíti. Az ülésen született döntésekről tájékoztatnak mai magazinunkban Szabó Péter polgármester és Szántó Zoltán alpolgármester.

Tovább

Kutatók napja

Kimagasló érdeklődés övezte a Paksi Vak Bottyán Gimnázium pályaválasztást segítő rendezvényét, a Kutatók Napját! Megtelt érdeklődő diákokkal és szülőkkel az oktatási intézmény csütörtök délután. Paksról, valamint a paksi járás minden általános iskolájából érkeztek tanulók a gimnáziumba, hogy megismerkedjenek az ott zajló szakmai munkával. A programon a diákok látványos, hangos kémiai, fizikai kísérleteket, mikroszkópos vizsgálatokat figyelhettek meg, próbálhattak ki, és kaptak ízelítőt több tantárgyból.

Tovább

Megemlékezés és gólya avató a Deák iskolában

„Deák- Diák” napi programot tartottak a Deák Ferenc Általános Iskolában. Az eseménysorozat rövid műsorral és koszorúzással kezdődött a Városháza előtt található Deák szobornál, majd Gólya- avatóval folytatódott az oktatási intézményben. A rendezvény a tornacsarnokban kézilabdamérkőzéssel zárult, melyen Farkas Istvánra, az iskola egykori pedagógusára emlékeztek.

Tovább