Terv szerint halad a beruházás

Terv szerint halad a Balogh Antal Katolikus Óvoda és Általános Iskola bővítésével kapcsolatos beruházás első üteme. A két emeletes, 7 tantermes épület már áll a Gazdag Erzsi iskola régi ebédlőjének helyén, a beruházás a befejezéséhez közeledik. Felföldi László pécsi megyéspüspök szerint folyamatosan tárgyalnak annak érdekében, hogy a második ütem, a tornacsarnok és új tantermek kialakítása is megkezdődhessen.

Tovább

Letették az alapkövet

Letették a Balogh Antal Általános Iskola és Gimnázium új épületének alapkövét június 10-én. Az ünnepélyes eseményen jelen volt az intézmény tanárai, diákjai mellett Süli János államtitkár, Felföldi László pécsi megyéspüspök, Kutas Attila, a paksi római katolikus egyházközség plébánosa, valamint Szántó Zoltán, Paks alpolgármestere is. Az alapkőletétellel egyidejűleg időkapszulát is elhelyezek. Az ünnepséget az intézmény diákjainak, óvodásainak műsora színesítette.

Tovább

Közélet Közelről – 2022.03.17. – Férfitalálkozó – Fiú-Apa-Nagyapa

Újabb témakörrel folytatódott a Pécsi Egyházmegye által elindított programsorozata. A férfitalálkozó harmadik állomásán ezúttal a fiú apa nagyapa című témakör kapta a figyelmet. A március negyedikei esten Koósz Roland a Balogh Antal Katolikus Iskola igazgatója tartott előadást.

Tovább

Közélet Közelről – 2022.01.12. – Férfitalálkozó

Férfi munka, férfi élet. Újabb témakörrel folytatódott a Pécsi Egyházmegye által elindított férfitalálkozó. A pénteki alkalomnak ismét a Paksi Balogh Antal Katolikus Iskola ebédlője adott otthont. Az előadáson olyan aktuális kérdések kerültek előtérbe, mint a férfi identitásának szerepe és annak családban való megélése. Felföldi László pécsi megyéspüspök szerint, a férfiak Isten által teremtett nemi identitását nem lehet eltörölni, hanem az érintetteknek azt tisztelni és viselni kell.

Tovább

Férfi munka, férfi élet

Újabb témakörrel folytatódott a Pécsi Egyházmegye által elindított férfitalálkozó. A pénteki alkalomnak ismét a Paksi Balogh Antal Katolikus Iskola ebédlője adott otthont. Az előadáson olyan aktuális kérdések kerültek előtérbe, mint a férfi identitásának szerepe és annak családban való megélése. Felföldi László pécsi megyéspüspök szerint, a férfiak Isten által teremtett nemi identitását nem lehet eltörölni, hanem az érintetteknek azt tisztelni és viselni kell.

Tovább

Tavasszal kezdődik az építkezés

Teljesen átalakul a Paksi Balogh Antal Katolikus Óvoda Általános Iskola és Gimnázium épületegyüttese. 2 szinten 7 alsó tagozatosok által használt tanterem is átalakul, készül új épület és lesz új sportpálya is. A projektet több mint 3 milliárd forintból támogatja a kormány. A pécsi megyéspüspök a 7 állomásból álló férfitalálkozó paksi rendezvényén tájékoztatott a nagyberuházásról.

Tovább

Közélet Közelről – 2021.11.10. – Férfitalálkozó

Férfitalálkozót szervezett a Pécsi Egyházmegye. A 7 állomásból álló sorozat negyedik találkozójának Paks adott otthont. Felföldi László pécsi megyéspüspök a sorozat megálmodója a férfi mivoltról tartott előadást. Az esemény előtt stábunknak interjút is adott. A pécsi megyéspüspök kérdésünkre elmondta, a Balogh Antal Katolikus Óvoda Általános Iskola és Gimnázium egy hatalmas felújítási projekt előtt áll. Több mint 3 milliárd forintos kormányzati támogatásból átalakul az intézmény épületegyüttese.

Tovább

Középpontban a férfi mivolt

Férfiaknak a férfiról férfiasan címmel szervezett programsorozatot a Pécsi Egyházmegye. Pénteken a paksi rendezvénynek a Balogh Antal Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium ebédlője adott otthont. Felföldi László pécsi megyéspüspök, a program megálmodójának előadásában a férfi mivolt került a középpontba, annak számos vetületével, mind biológiai, mind fizikai, testi, mind pedig lelki, szellemi szempontból.

Tovább