Aláírást gyűjtöttek

Süli János miniszter népszerűsítette a kormánypárt Stop Gyurcsány Stop Karácsony petícióját pénteken reggel Pakson. Alig fél óra alatt mintegy 100-an látták el kézjegyükkel az íveket. A kormánypárt szerint azért fontos, hogy az emberek csatlakozzanak a petícióhoz, hogy megmutassák Gyurcsány Ferencnek, sokan vannak, akik emlékeznek még az ő kormányzására.

Tovább

Paletta – 2021.09.09. – Város Napja

Nem volt hiány sztárfellépőkben a Város Napján szeptember 3-án és 4-én, az Atom téren. Mostani magazinunkban amellett, hogy interjút láthatnak Majkával és Curtisszel, betekintést nyerhetnek a kulturális forgatag programjaiba, a székely udvar eseményeibe és a helyi művészeti együttesek fellépéseiből is ízelítőt adunk.

Tovább

Elismerések

Tolna Megye Védelméért Emlékérem kitüntetést vehetett át Dr. Bodnár Imre, a Paksi Gyógyászati Központ főigazgatója, Frastné Nikl Gyöngyi, a Paksi Gyógyászati Központ ápolási igazgatója és Farkas Éva Edina háziorvos. Az elismeréseket Dr. Horváth Kálmán, a Tolna Megyei Védelmi Bizottság elnöke adta át. A szekszárdi ünnepségen részt vett Süli János miniszter, valamint Dr. György István területi közigazgatásért felelős államtitkár.

Tovább

Pro Urbe kitüntetés vehet át Etessy Gábor

A Pro Urbe díj adományozásáról, a költségvetés módosításáról, valamint a közbiztonság helyzetéről szóló beszámoló elfogadásáról határozott egyebek mellett szeptemberi ülésén a paksi képviselő-testület. A városvezetés több mint 30 témát tárgyalt szerdán, döntöttek többek között arról is, hogy csatlakoznak ismét a Bursa Hungarica ösztöndíjpályázathoz.

Tovább

Egy fillért sem ért a 20 eurós bankjegy

Befejezte a nyomozást a rendőrség a paksi pénzhamisítási ügyben. Tavaly decemberben egy 26 éves férfi az egyik helyi benzinkúton többször is hamis 20 Eurósokkal fizetett. Nem sokkal később kiderült, hogy a bankók valójában semmit sem érnek, mert nem eredetiek. A rendőrség nyomozni kezdett, kiderült, a hamisítónak volt egy társa is. Akár 8 évre is börtönbe kerülhetnek.

Tovább

Kalandok Nigériában – előadás a BorBálán

„Kalandok Nigériában, a szultánok, emírek és királyok földjén” címmel tart előadást dr. Kondricz Péter egykori magyar külgazdasági diplomata szeptember 14.-én 18 órától a Paksi BorBála című rendezvénysorozat részeként. Az érdeklődők betekinthetnek a nigériai hétköznapokba, a távoli ország kulturális, etnikai és vallási sokszínűségébe a tradíciók szerepébe – élményeit a diplomata könyvben is megörökítette.

Tovább