Programkavalkád a Szent István napi rendezvénysorozaton

Nagyszabású, háromnapos programsorozattal készült a Csengey Dénes Kulturális Központ Szent István ünnepére. A rendezvények központja az ürgemezei szabadidőpark volt, ahol szórakoztató és kulturális programok követték egymást. A két színpadon helyi fellépőket is láthatott a közönség, és de Paksra érkeztek a Neoton Sztárjai, a Bagossy Brothers Company, Feke Pál pedig az „István a király” rockopera koncertváltozatát hozta el. A programokra több ezren voltak kíváncsiak.

Tovább

Városi ünnepség augusztus 20-án

Három napos programsorozattal ünnepelte Paks Város Önkormányzata az államalapítás évfordulóját. A programok augusztus tizenkilencedikén kezdődtek, huszadikán délelőtt pedig kenyérszenteléssel folytatódtak. Az évfordulón Szabó Péter Paks polgármestere mondott ünnepi beszédet. legyünk büszkék ezeréves keresztény gyökereinkre, államalapító szent István királyunk tetteire, és országunk örömökben és szenvedésekben is gazdag ezer évére.

Tovább

Nemzetközi Fúvós Napok Fesztivál – hét településen

Augusztus 21-én kezdetét veszi az egy héten át tartó Nemzetközi Fúvós Napok Fesztivál Pakson, és hat környező településen. A rendezvény sajtótájékoztatóját augusztus 17-én tartották az Erzsébet Nagy Szállóban Kovács Zalán László fesztiváligazgató, Kovács Pál államtitkár, a rendezvény fővédnöke, valamint a koncerteknek otthont adó települések polgármesterei részvételével.

Tovább