Megjelent a Deák iskola pedagógusának verseskötete

Márciusban jelent meg Magyar Anita „Majd én megmondom a tutit” című verseskötete, ám a veszélyhelyzet megakadályozta a nyilvános könyvbemutatót. A Deák Ferenc Általános Iskola pedagógusának versei nagy népszerűségnek örvendenek a gyerekek körében, az 500 példányban megjelent, gazdagon illusztrált kötet egyelőre az iskola könyvtárában érhető el.

Tovább

A biskói komptragédia áldozataira emlékeztek

A biskói kompkatasztrófa áldozataira emlékeztek a paksi katolikus egyházközség tagjai. Június 19-én 9 órakor gyalog indultak a zarándoklatra a Szent Vendel-kápolnától a Duna-parti Jézus-szoborhoz, ahol imádsággal zárult a túra. Délután 18 óra 30 perctől a Jézus Szíve-templom búcsús ünnepén Csullag Gábor dombóvári diakónus szolgált.

Tovább

Paletta – 2020.06.18 – Atomenergetikai Múzeum

Az Atomenergetikai Múzeumban a zárt ajtók ellenére is zajlik az élet, bár az utóbbi hónapokban, a veszélyhelyzet miatt főként csak a virtuális térben. Az online tárlatvezetés mellett a múzeum közösségi oldalán hetente többször jelentkezett a Fifikus Fizikus, online tartották az idén a Teller Ede vetélkedőt, és megjelent egy interaktív mesekönyv is. Ezekről beszélgetünk Enyedi Bernadettel, az Atomenergetikai Múzeum vezetőjével és Krizsán Árpád múzeumpedagógussal.

Tovább

Élet az Atomenergetikai Múzeumban

Az Atomenergetikai Múzeumban a zárt ajtók ellenére is zajlik az élet, bár az utóbbi hónapokban, a veszélyhelyzet miatt főként csak a virtuális térben. Az online játékok mellett a múzeum közösségi oldalán hetente többször jelentkezett a Fifikus Fizikus, online tartották az idén a Teller Ede vetélkedőt, és megjelent egy interaktív mesekönyv is.

Tovább

Rendhagyó évadnyitó

Február helyett júniusban indult az év a paksi Siller Nótakörnél. A koronavírus miatt márciusban bevezetett veszélyhelyzetben az énekesek nem találkoztak egymással, közös programjaik, fellépéseik sorra elmaradtak. Egy-egy énekpróbát internetes felületen bonyolítottak a nótakör tagjai, szerdán viszont már a Sárgödör téren tartották összejövetelüket.

Tovább

Hit – Élet – 2020.06.17. – Elkészült a református templom és a gyülekezeti ház felújítása

Elkészült a református templom és a gyülekezeti ház felújítása. A Paksi Református Egyházközség ünnepi hálaadó istentisztet keretében avatta fel az épületeket. A felújítás előzményeiről, nehézségeiről beszélgettünk vendégeinkkel, Lenkey Istvánnal és Lenkeyné Teleki Máriával, a Paksi Református gyülekezet vezetőivel.

Tovább