Városi ünnepség augusztus 20-án

– Az államalapítás és a keresztény hit összefonódása olyan alapokat adott nekünk, amelyekre ma is építhetünk. Az új kenyér megszentelése pedig arra tanít minket, hogy becsüljük meg mindazt, amit kaptunk, és osszuk meg örömmel egymással – mondta ünnepi beszédében Heringes Anita polgármester az augusztus 20-i városi ünnepségen…

Tovább

Jó napot, mi újság? – Bíró Zétény

Bizonyítványát estin, tapasztalatait egyebek között sztázsolás során szerezte. Álma, hogy néhány éven belül éttermet nyisson. Jelenleg magát is beleértve hat embernek ad munkát. Bíró Zétény saját bevallása szerint makacsul ragaszkodik ahhoz, amit elhatároz. Így volt ez akkor is, amikor úgy döntött, vendéglátós lesz…

Tovább