Augusztus 20-i városi ünnepség a Jézus Szíve templomban – 2022.08.22.

Szabó Péter polgármester Jézus szíve templomban tartott ünnepi beszédét követően a történelmi egyházak közreműködésével megszentelték az új kenyeret augusztus 20-án. Az államalapítás 1021. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésről készítettük összefoglalónkat.

Tovább

Megszentelték az új kenyeret

A Jézus Szíve templomban tartottak megemlékezést az államalapítás évfordulója alkalmából augusztus 20-án. Szabó Péter polgármester beszédét követően a történelmi egyházak közreműködésével megszentelték az új kenyeret, majd az ünnepség végén – a hagyományt követve – megkínálták a jelenlevőket a kenyérből.

Tovább

Városi ünnepség augusztus 20-án

Három napos programsorozattal ünnepelte Paks Város Önkormányzata az államalapítás évfordulóját. A programok augusztus tizenkilencedikén kezdődtek, huszadikán délelőtt pedig kenyérszenteléssel folytatódtak. Az évfordulón Szabó Péter Paks polgármestere mondott ünnepi beszédet. legyünk büszkék ezeréves keresztény gyökereinkre, államalapító szent István királyunk tetteire, és országunk örömökben és szenvedésekben is gazdag ezer évére.

Tovább

Városi ünnepség augusztus 20-án

„A szél kihívásaira a fa a gyökereivel válaszol.” Ezzel az Ilyés Gyulától való gondolattal kezdte Szent István-napi ünnepi beszédét Szabó Péter, Paks polgármestere, a bazársor tetején megtartott városi ünnepségen. Mint mondta, egy évezred távlatából kijelenthetjük, hogy a nemzet- és az országalapító tevékenységben is a legfontosabbak az alapok, a gyökerek melyből él, táplálkozik, növekszik, nemesedik, vagy ha kell, újra ered országunk, népünk, nemzetünk…

Tovább