Csúszdapark épül az Ürgemezőn

Fejlesztési munkálatok kezdődnek jövő év elején az Ürgemezőn. Paks Város Önkormányzatának képviseletében Nagy Balázs alpolgármester (PDF) írta alá december 3-án azt a kivitelezési szerződést, amely az Ürgemezei Pihenőpark szánkódombjára tervezett új csúszdapark megvalósításáról szól. A beruházás célja, hogy a terület egész évben élménygazdag kikapcsolódási lehetőséget kínáljon a családok számára.

Tovább

Ünnepvárás a német nemzetiségi önkormányzatnál

Karácsonyi előkészületek folytak két napon át a paksi Német Nemzetiségi Önkormányzatnál. A Deák Ferenc és a Bezerédj általános iskola tanulói látogattak a nemzetiségi önkormányzat klubhelyiségébe, ahol kézműves foglalkozás keretében lámpást készíthettek. A tevékenység közben németül beszélgettek Racskó Steffi elnökhelyettessel, német nyelvű verseket mondtak és énekeltek is.

Tovább

Véget ért a népszerű programsorozat őszi szemesztere

Megtartották a Paksi Harmadik Kor Egyeteme őszi szemeszterének záró előadását december 2-án. A félévzáró eseményen átadták az emléklapokat is. A közel egy évtizedes múlttal rendelkező programban idén közel kétszázan vettek részt. Az őszi félév során pedig több mint száz emléklapot osztottak ki a hallgatóknak.

Tovább

Családok és gyerekek futottak a jó ügyért

Jótékonysági futással és sétával hívja fel a figyelmet a leprabetegségben szenvedő gyermekek megsegítésére a Lepramisszió Magyarország. A programnak november 29-én a Paksi Református Egyházközség adott otthont. A résztvevők nevezési díjukkal a világ legszegényebb térségeiben élő betegeket támogatták. Ott, ahol a lepra ma is valós és súlyos probléma.

Tovább

A testvérvárosi kapcsolatok erősítése a cél

A testvértelepülési kapcsolatokat értékelték és a jövőre vonatkozó tervekről tartottak megbeszélést a kulturális központban. Az eseményen az önkormányzat illetékesei, kulturális intézmények, iskolák, civil szervezetek képviselői vettek részt december 1-jén. Közös céljuk a testvértelepülési kapcsolatokat erősíteni, és új elemeket is beépíteni az együttműködésbe.

Tovább

Hétfőtől lehet átvenni az utalványokat

Idén is karácsonyi ajándékban részesíti a város önkormányzata azokat a nyugdíjasokat, akik alacsony jövedelemből élnek. Mintegy 500 nyugdíjas vagy nyugdíjszerű ellátásban részesülő adott be támogatás iránti kérelmet a hivatalhoz. A 20 ezer forint értékű utalványokat december 4. csütörtökig lehet átvenni, hívta fel a figyelmet Paks polgármestere.

Tovább