Református fiatalok találkoztak Pakson

Paks volt az egyik helyszíne a Ráday-napoknak, a dunamelléki reformátusok legnagyobb találkozójának. A péntek délután kezdődő ifitalin igei üzenetek, játék, csoportbeszélgetés várta a fiatalokat, akik dicsőítésen, majd vacsorán is részt vehettek. A találkozó keretében a református templomban összegyűltek körkapcsolással csatlakozhattak a többi csoporttal, így ismerve meg egymást. A program Ráday gyülekezeti nappal zárult Dunaszentgyörgyön, október 4-én.

Tovább

Eszis diákok is részt vettek a LEGO-makett építésében

Nagyszabású LEGO-projektben vettek részt az Energetikai Technikum és Kollégium diákjai. Paksra látogatott a nyíregyházi Wesselényi Miklós Technikum és Kollégium tekerd! nevű csoportja, akik saját projektjeiket készítik el LEGO-kockák felhasználásával. A paksi kollégisták az Országház Lego-mozaikjának a megépítésében segédkeztek október 2-án.

Tovább

Visken szerzett tapasztalatokról beszéltek

Hat év után ismét hivatalos küldöttség látogatott el Paks testvérvárosába, a kárpátaljai Viskre. A kéttagú paksi delegáció Barnabás István alpolgármester (PDF) és Mezősi Árpád, a nemzetközi kapcsolatokért felelős tanácsnok (PDF) – a Kárpátaljai Magyar Líceum-hálózat helyi tanévnyitóján vett részt szeptember 26-án, ahol idén először indul magyar nyelvű oktatás. A látogatás célja a testvérvárosi kapcsolat erősítése volt.

Tovább

Mesére és zenére épülő készségfejlesztő programok az óvodában

A Paksi Benedek Elek Óvoda Kishegyi úti Tagóvodája még tavasszal nyert támogatást Paks Város Önkormányzatának Humánpolitikai Bizottságától. Ennek köszönhetően több kreatív, élményalapú képesség- és készségfejlesztő foglalkozást tartottak az óvodások számára. A héten a program zárásaként az óvoda kétnapos eseménysorozatot rendezett. Szeptember 30-án a népmesék, október 2-án pedig a zene kapta a főszerepet.

Tovább

Piros lapot mutattak a bántalmazásnak

Az Erőszakmentesség világnapján, az iskolai bántalmazás elleni küzdelem jegyében szervezett prevenciós napot a Paksi Rendőrkapitányság és a Paks Kistérségi Szociális Központ október 2-án. A Csengey Dénes Kulturális Központban több, mint 150 iskolás vett részt az eseményen. Ezen a napon hirdették ki a mesterséges intelligencia felhasználásával elkészült pályamunkák legjobbjait. Neves paksi sportolókkal is beszélgethettek a diákok, akik az iskolai bántalmazás elleni közös kiállás jelképeként piros lapot emeltek magasba.

Tovább

Az Idősek napját ünnepelték a Paksi Életfa Idősek Otthonában

120 szeletes tortával lepte meg a Paksi Életfa Idősek Otthona lakóit október 1-jén az önkormányzat. Az egyik paksi cukrászda által felajánlott süteményt az Idősek Világnapja apropóján fogyasztották el a szépkorúak. A délelőtt folyamán a Csengey Dénes Kulturális Központ szervezésében a Fedák Sári Színház művészei szórakoztatták az időseket, akiket Heringes Anita, Paks polgármestere (PDF) is felköszöntött.

Tovább