A kiváló dolgozókat jutalmazta a vállalat

2023-ban is 20-an vehettek át céggyűrűt az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. által szervezett ünnepségen október 19-én este. A leadási határidőig 77 zárt borítékban 90 személyre érkezett javaslat. A Céggyűrű Kuratórium közleménye szerint a beérkezett jelöltek listáját június 22-én értékelték és összeállították a 17 személyre vonatkozó javaslatot. Ezzel egyetértve további három személy kitüntetéséről vezérigazgatói döntés született.

Tovább

A hulladékkezelés globális kihívásai volt a téma konferencián

III. alkalommal rendezték meg a „Legyen szívügyünk a Föld” környezetvédelmi konferenciát az Erzsébet Nagy Szállodában október 18-án. Az esemény fókuszában „A teremtett világ védelme” állt. A hulladékkezelés globális kihívásain túl a résztvevők szakmai előadást hallgathattak meg az atomenergia elfogadottságáról és a nukleáris hulladékokról. Továbbá a műanyagot helyettesítő anyag bemutatójára is sor került.

Tovább

Kortárs drámák a felolvasószínházban

Újra dolgoznak paksi amatőr színházi társulatok tagjai és a színjátszást kedvelők az Okuláré Projekten. A kortárs drámák népszerűsítését céljául tűző országos, de határokon is átívelő kezdeményezés paksi meghonosítója Hefner Erika, a Csengey Dénes Kulturális Központ korábbi igazgatója volt, aki most, az újjáéledt projekt kedvéért ismét Pakson tevékenykedik. A „kelet” tematikájának keretében három kortárs író drámáját adta elő felolvasószínház keretében a paksi, alkalmi társulat október 18-án este a kulturális központ emeleti előterében.

Tovább

Befejeződött a helyi közösségi közlekedés továbbfejlesztésének előkészítése

A projektre az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Programban nyert vissza nem térítendő támogatást a Paksi Közlekedési Kft. A fejlesztések között szerepel az elektromos autóbuszok beszerzése, hidrogén meghajtású buszok fenntarthatósági koncepcióterve és okos megállóhelyek kialakítása. A projektzáró rendezvényt október 19-én tartotta a Paksi Közlekedési Kft.

Tovább

Nógrádi György tartott előadást Pakson

Világpolitika 2023-ban címmel tartott előadást Nógrádi György a Csengey Dénes Kulturális Központban október 17-én este. A biztonságpolitikai szakértő, közgazdász és egyetemi tanár a világhelyzetről, az orosz-ukrán konfliktusról és Gázáról beszélt előadásában. A nézők is bekapcsolódhattak, kérdéseket tehettek fel a szakértőnek. A kulturális központ hasonló pódiumbeszélgetések folytatását tervezi.

Tovább

Újra megszerezte Fesztiváldíjas Kórus minősítését Paks Városi Vegyes Kar

Rangos szakmai zsűri előtt mérette meg magát és újra megszerezte a Fesztiváldíjas kórus minősítést a Paks Városi Vegyes Kar október 14-én. A kórus az Éneklő Magyarország – Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége minősítő hangversenyén adott számot tudásáról a paksi evangélikus templomban.

Tovább

Műanyagot helyettesítő anyagot is bemutatnak a konferencián

120 ezer forinttal támogatta Paks képviselő-testülete az ÖKO Munkacsoport Alapítvány által szervezett „Legyen a Szívügyünk a Föld Konferenciát”. A programnak október 18-án az Erzsébet Nagy Szálloda ad otthont. A hulladékkezelés globális kihívásain túl a résztvevők előadást hallgathatnak meg többek között az atomenergia elfogadottságáról és a nukleáris hulladékokról, de ezen kívül műanyagot helyettesítő anyag bemutatójára is sor kerül.

Tovább

A házszámok fontosságára hívja fel a figyelmet az önkormányzat

Késleltetheti a rendőrség, tűzoltóság, orvosi ügyelet vagy akár a mentők kiérkezését is, ha nem megfelelően vagy egyáltalán nincs kihelyezve a házszámtábla. A mindennapi problémák megszüntetése érdekében, Paks önkormányzata azt kéri az ingatlantulajdonosoktól, ha nincs kint a jó helyen a házszámtáblájuk, pótolják a hiányt. A hivatal felhívja továbbá a figyelmet arra is, hogy a házszámtábla jól látható feltüntetése kötelező.

Tovább