Megállapodás az innováció és a szakemberképzés érdekében

Együttműködik a jövőben a Dunaújvárosi Egyetem, a Dunaújvárosi Egyetemért Alapítvány és a Mezőföldvíz Kft. A megállapodással az innovációk megvalósítását és a szakemberképzést kívánják segíteni. A dokumentumot szeptember 5-én írta alá az egyetemen Süli János kuratóriumi elnök, Dr. András István rektor, valamint Perlik Tamás, a Mezőföldvíz Kft. ügyvezetője.

Tovább

Gratulált a főzsűri a rendezett városi környezethez

Szép évelő ágyakat, jól fenntartott területeket, szép vízáteresztő burkolatokat tapasztalt paksi látogatása során a Virágos Magyarország verseny főzsűrije. A bírálók a városban összesen kilenc helyszínt tekintettek meg. A főzsűri ezúttal azért látogatott Paksra, mert a város a Virágos Magyarország verseny első fordulójában a régió legjobbja lett.

Tovább

Győrffy József alkotásaiból nyílt kiállítás

Képek Négy Technikával címmel nyílt kiállítás a Csengey Dénes Kulturális Központban. Hétfőtől Győrffy József festőművész alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők. A kiállítást Leber Ferenc alpolgármester nyitotta meg az intézmény galériáján. A tárlat október 1-ig tekinthető meg a kulturális központ nyitvatartási idejében.

Tovább