Idén is lesz Atomfutás

Megjelent az idei, sorozatban a 12. Atomfutás versenykiírása, és hamarosan az előnevezés is elkezdődik. Az Atomfutás és a Brutálatom időpontja szeptember 14. 2024-ben is többféle táv közül választhatnak a résztvevők a megmérettetésen, amely az Atom100 része is. A versenysorozat a kaposvári félmaratonnal veszi kezdetét február 4-én. Az öt futóversenyből összesen négyet kell az idei év során teljesíteni azoknak, akik szeptemberben, a sorozat végén értékes jutalomban szeretnének részesülni.

Tovább

Elmarad a január 13-ra meghirdetett Vízkereszti Kaland Gerjenben

A település polgármestere arról tájékoztatott, hogy a Duna magas vízállása miatt el kellett tolni a hétvégi jeges csobbanást. A rendezvény pótlását illetően két lehetséges dátumot jelöltek meg a szervezők, így az is előfordulhat, hogy februárban kerülhet sor a hideg vizes fürdőzésre. A szervezők azt ígérik, időben fogják majd jelezni, ha kiderül az új időpont.

Tovább

Pakson senkit nem veszélyeztethet a hideg

Vörös kód figyelmeztetést adtak ki Magyarország egész területére a rendkívüli hideg miatt. A HungaroMet adatai szerint az éjszakai hőmérséklet elérheti és helyenként meg is haladja a -10 °C-ot. A kód a hajlék nélküli és hajlékkal rendelkező, de a fagyveszélynek kitett állampolgárok életének védelme érdekében január 8. 20:00 órától január 13. 08:00 óráig van érvényben. A Paks Kistérségi Szociális Központ a vörös kód ideje alatt fokozott figyelmet fordít a rászorulók megóvására.

Tovább

Falumegújítási díjat is nyert a település

Nehéz, de sikeres év volt – így értékelte a 2023-as esztendőt Gerjen polgármestere. Romhányi Károly szerint a kihívások ellenére a településen megvalósultak beruházások, elkészült a lakópark és egy naperőmű is megépült. Kormányzati támogatásnak köszönhetően elkészült a Paks-Gerjen összekötő út is, amivel régi vágya teljesült a településnek. A 11 kilométeres szakasznak köszönhetően Gerjen zsáktelepülés jellege megszűnt.

Tovább

Kiemelkedően teljesített a paksi atomerőmű

Megtartotta hagyományos évindító egyeztetését a Társadalmi Ellenőrző Információs és Településfejlesztési Társulás Balatonfüreden. A január 5-i találkozón a Célzott Biztonsági Intézkedések végrehajtásáról Nagy László, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. műszaki igazgatója tartott tájékoztatót, majd Horváth Péter János vezérigazgató összegezve a 2023-as évet elmondta, hogy üzleti -, létszám -, és beruházási terveiket is százszázalékosan teljesítették. A termelés kapcsán kiemelte, 15.909 gigawattóra villamos energiát állítottak elő.

Tovább

Újévi köszöntő a kulturális központban

Számot adott az elmúlt időszakról és kijelölte a jövő irányait újévköszöntő beszédében Szabó Péter. Paks polgármestere a Csengey Dénes Kulturális Központban január 7-én az újévi koncertet megelőzően köszöntötte a megjelenteket. Az ünnepi beszéd után a 33 éves Budapest Klezmer Band adott fergeteges koncertet Jordán Adél, a budapesti Katona József Színház művésze közreműködésével. Az estet Süli János országgyűlési képviselő pohárköszöntője zárta.

Tovább

Átvehetők még a komposztládák és a szelektív hulladékgyűjtő edények

Népszerű a Paks és Környéke Hulladékgazdálkodási Társulás ingyenes komposztláda-igénylési akciója Pakson és a társulás további hét településén. Az 1500 felajánlott ládából 1200 már gazdára talált a meglévő 300 darab edényért pedig továbbra is lehet jelentkezni.

Tovább