Hangszersimogató, koncert, balett bemutató – nyílt nap Pro Artis Alapfokú Művészeti Iskolában

Az intézmény nyílt napján koncerttel, hangszersimogatóval várták a családokat. A szülők, gyermekeikkel együtt egy-egy képzőművészeti és táncművészeti órára is beülhettek. A cél az volt, hogy a gyerekek megismerkedjenek a különböző művészeti ágakkal, pedagógusokkal, és betekinthessenek az iskolai munkába.

Tovább

Több beruházás is megvalósult Dunaszentgyörgyön

Több sikeres beruházást valósított meg Dunaszentgyörgy önkormányzata pályázati segítséggel az elmúlt időszakban. Felújították a Dózsa György utcai játszóteret, a Várdomb utcai oktatási-nevelési intézmények előtti közterületet, valamint a Csodakert Óvoda és Minibölcsőde épületeit. A beruházások együttes, ünnepélyes átadását május 12-én tartották.

Tovább

Botok a pedálokon – jogosítvány nélkül vezetett az amputált lábú sofőr

Rendkívül balesetveszélyes megoldás, ezt mondta a Híradónk által megkérdezett szakoktató, a botokkal vezető sofőrről. Mint arról beszámoltunk, a napokban a rendőrség megállított egy 47 éves férfit az autópálya pihenőben. Az igazoltatáskor derült ki, hogy az amputált lábú vezető a pedálokhoz rögzített fadarabokkal fékezett vagy adott gázt. Ráadásul jogosítványa sem volt és el is tiltották korábban a vezetéstől. A sofőr ellen újból eljárás indult.

Tovább

Változtak a jövedelemhatárok, többen részesülhetnek szociális ellátásban Pakson

Május elsejétől változtak a szociális és gyermekjóléti ellátások feltételei. A képviselő-testület döntése értelmében emelkedtek a jövedelemhatárok. Azoknak is érdemes felkeresniük a polgármesteri hivatal szociális csoportját, akiket korábban jövedelemhatár túllépés miatt elutasítottak.

Tovább

Madárgyűrűzéssel ismerkedtek az óvodások

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság két munkatársa tartott bemutatót szerdán délelőtt a Munkácsy utcai tagóvodába járó gyermekeknek. A programot a Madarak és fák napja alkalmából szervezték az intézmény dolgozói. A szakemberek nem csak a tollasok befogásának módját mutatták be, a kicsik azt is végig nézhették, ahogy egy-egy szárnyas megkapja az azonosító gyűrűt.

Tovább