A judo volt főszerepben a hétvégén az ASE csarnokban

Hétvégén rendezték meg az utánpótlás Atomkupát Pakson a Gesztenyés úti sportcsarnokban. Szombaton a diák A, B és C kategóriában – ami egyben Országos Bajnokság, valamint Magyar Kupa volt – majd vasárnap a serdülő és ifjúsági korosztály versenyzői léptek tatamira. A vendéglátó Atomerőmű SE 35 versenyzője közül 17-en érmes, vagy pontszerző helyen végeztek.

Tovább

Önkiszolgáló pont a paksi kormányablakban

Új érintőképernyős eszközön lehet ügyet intézni a paksi kormányablakban is. A mesterséges intelligencia asszisztens segítségével sorban állás és ügyintézői beavatkozás nélkül, néhány mozdulattal lehet egyebek mellett erkölcsi bizonyítványt kérelmezni, személyi igazolvány és a vezetői engedély pótlásával kapcsolatos kérelmet benyújtani.

Tovább

Polgármesterek gyűjtöttek információt

Megtartotta idei harmadik, településvezetőknek szóló tájékoztatóját az RHK Kft. A találkozón a radioaktív hulladékok tárolásával kapcsolatos legfrissebb információkról tájékozódhattak a térség polgármesterei. A tájékoztatón elhangzott az is, hogy hamarosan ismét megrendezik az Erőművek Éjszakáját. A programra az RHK Kft. is készül.

Tovább

Pollack Mihály utcai tölgy lett az év fája Pakson

A lakosok szavazata alapján a Pollack Mihály utcában található „Két ágú tölgy” nyerte az „Az év fája Paks” címet. Az akciót a 25 éves ÖKO Munkacsoport Alapítvány már másodszor hirdette meg. A győztes fára kedden a munkacsoport tagjai egy emlékplakettet helyeztek ki. Az akcióval a város természeti értékeire és öreg fáira szeretnék felhívni a figyelmet.

Tovább