Örülnek a posta újra nyitásának

A várakozásoknak megfelelően január 2-án kinyitott a posta Dunakömlődön. Mint ismert a takarékosság miatt sok településen szüntette meg hivatalait a Magyar Posta Zrt., az intézkedés a dunakömlődi településrészt is érintette. Paks önkormányzata sikeres tárgyalásokon megegyezett a vállalattal, így a korlátozást eltörölték. A településrészen élők örömmel fogadták, hogy év elejétől, újra lehet ügyeket intézni a helyi postahivatalban.

Tovább

Újra kinyit a dunakömlődi posta

Január másodikán újra kinyit a dunakömlődi, 3-as számú posta – ezt Paks polgármestere jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján. Mint ismert, november 12-én a takarékossági intézkedések miatt a vállalat számos kisebb hivatalával együtt a dunakömlődi postát is bezárta. Ezt követően az önkormányzat megállapodást kötött a Magyar Posta nyugat-dunántúli központjával. Ennek értelmében 18 hónapon át Paks Város Önkormányzata a kömlődi hivatal fenntartásának feléhez járul hozzá.

Tovább

November 12-től bezár a kömlődi posta

Felvette a kapcsolatot a Magyar Postával és a mobilposta szolgáltatás bevezetését kérte Dunakömlődre Paks önkormányzata. Az intézkedést azért kezdeményezte a városvezetés, mert mint ismert a Magyar Posta 210 településen majdnem 400 postahivatal működtetését szünetelteti takarékosságra hivatkozva. Az intézkedés Paksot is érinti: november 12-től a 3-as, vagyis a dunakömlődi Hegy utcában található hivatal zár be, aminek a településrészen élők nem örülnek.

Tovább

Szüneteltetik a dunakömlődi posta működését

Az energiafelhasználás csökkentése érdekében 210 településen 366 postahivatal működtetését szünetelteti a Magyar Posta Zrt. – olvasható a társaság honlapján. Az intézkedés Paksot is érinti: november 12-től a 3-as, vagyis a dunakömlődi Hegy utcában található hivatal zár be, a szüneteltetés időpontjától a szolgáltatást az 1-es, Paks, Dózsa György úti posta veszi át.

Tovább