Segítségnyújtás nélkül elhajtottak, elítélték őket

250 ezer forint bírságra ítélte a Paksi járásbíróság azt a házaspárt, amelynek tagjai a vád szerint segítségnyújtás nélkül hajtottak el egy balesetet szenvedett úton, fekvő nő mellett még 2018-ban, Nagydorog közelében. Az áldozat akkor még élt, később azonban belehalt a sérüléseibe, amiket előtte nem sokkal egy gázoló okozott. A bíróság azért ítélte el a házaspárt, mert bár nem ők ütötték el a hatvan év körüli áldozatot, meg kellett volna állniuk és hívniuk kellett volna a mentőt.

Tovább

Az elf bar nem csak illegális, hanem veszélyes is

Az elf bar nem csak illegális, hanem veszélyes is – erre figyelmeztet a rendőrség. Az új típusú eldobható elektromos cigaretta egyre nagyobb teret hódít, a hatóság tájékoztatása szerint nem csak a nyári időszakban, hanem a tanévkezdést követően is népszerű lehet az egészségre vélhetően nagyon ártalmas termék. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal korábban azt közölte, hogy aki Magyarországon elf bart értékesít, az 500 millió forintig terjedő bírságot kockáztat.

Tovább

Mentsd a bringádat!

A BikeSafe elnevezésű adatbázis a kerékpárlopások megelőzését és hatékonyabb felderítését szolgálja. Pakson is lehetőség nyílt a biciklik adatainak térítésmentes regisztrációjára a rendőrkapitányság épülete előtt csütörtök délután. A kerékpárosok folyamatosan érkeztek a hatósághoz, ahol a rendőrök rögzítették a járművek és azok tulajdonosainak adatait, továbbá bűnmegelőzési tanácsokat is adtak számukra.

Tovább

Megtalálták az elmerült férfit Domboriban

Úszóversenyt tartott társával egy 29 éves pincehelyi férfi vasárnap Fadd-Domboriban, de a partra már nem tudott elérni. A holtágban, egy horgászatra kialakított helyen, elmerült. A szerencsétlenül járt úszó holttestére hétfő délután találták rá a Szekszárdi Kutató-Mentő Egyesület tagjai. A szakemberek szerint a tragédiák elkerülhetőek lennének, ha a természetes vizekre vonatkozó szabályokat betartanák a fürdőzők.

Tovább

Szezonnyitó kitelepülés

Idén is meghirdeti nyaralókártya programját a rendőrség. A hatóság szerint Szekszárdon és Pakson is ki lehet tölteni az adatlapot. A címek megadását követően az egyenruhások rendszeresen ellenőrzik majd az otthonokat, amikor a tulajdonosok elutaznak nyaralni. A Tolna megyei Rendőr-főkapitányság Domboriban hívta fel a figyelmet a nyári időszak veszélyeire, például a lakás- és nyaralóbetörésekre.

Tovább

Ittasan vezettek, elfogták őket

Ittasan akart kocsikázni – autót is lopott hozzá egy 15 éves férfi Faddon. A rendőrség közleménye szerint a fiatal, nagynénje kocsiját vitte el engedély nélkül. Rokonával autókázás közben egy ház kerítésének hajtottak, mind a ketten megsérültek. Nem ez volt az egyetlen ilyen eset a hosszú hétvégén. Többen vezettek részegen vagy kábítószer hatása alatt. A rendőrség az elmúlt napokban fokozott közúti ellenőrzést tartott a megye útjain. Pakson egy olyan járművezetővel szemben kellett intézkedniük, aki bódultan vezetett.

Tovább

Sok volt a dolguk a paksi rendőröknek a hosszú hétvégén

Nem volt eseménytelen a négy napos hosszú hétvége. A rendőrséget több helyre is riasztották. Három anyagi kárral és egy könnyű sérüléssel járó baleset történt a Paks környékén levő utakon. Több tanyába betörtek ismeretlenek és vittek el több százezer forintnyi eszközt Sárszentlőrincen és Pálfán. Pakson pedig egy ittas németkéri fiú tört-zúzott, hangoskodott, verekedett az egyik szórakozóhely előtt a hétvégén.

Tovább