Véget ért a tavaszi szemeszter

Megtartotta szemeszterzáró előadását a Paksi Harmadik Kor Egyeteme június 2-án. Az utolsó alkalom vendége Prof. Dr. Pálné Kovács Ilona jogász, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja volt, aki az önkormányzatiság jelenlegi helyzetéről és jövőbeli kihívásairól beszélt. A félévet emléklapok átadásával zárták.

Tovább

Elismerték a pedagógusok munkáját

Paks város pedagógusait köszöntötték a pedagógusnap alkalmából június 1-jén a Csengey Dénes Kulturális Központban. Az ünnepségen elbúcsúztatták a nyugdíjba vonuló pedagógusokat, átadták a rubin diplomákat, valamint a „Gyermekeinkért” kitüntetéseket is. A rendezvényt koncert és ünnepi pohárköszöntő zárta.

Tovább

Megkötötték a szerződést

Kezdetét veszi a Gesztenyés utcai parkoló felújítása. Az erről szóló szerződést június 1-jén hétfőn írta alá Heringes Anita polgármester (PDF) és Éva Ákos ügyvezető. Aszfaltrekonstrukcióra kerül sor a területen, megoldódik a vízelvezetés, az autó megállók pedig térköves burkolatot kapnak. A projektről Paks polgármestere azt mondta, komoly problémát orvosolnak a felújítással.

Tovább

Véménd adott otthont a jubileumi TETT-re Kész Napnak

A 25. alkalommal tartott programon elhangzott, hogy a Nemzeti Radioaktív hulladék Tárolót érintő legfontosabb stratégiai feladat, hogy a két új felszín alatti kamra térkiképzésével összefüggő munkálatok haladjanak. Ezen túl az esemény felszólalói kiemelték, hogy az átlátható működés és a folyamatos lakossági tájékoztatás jelentőségét.

Tovább

Főszerepben a jó hangulat és a hagyományok

26. alkalommal rendezte meg a Paksi Német Nemzetiségi Önkormányzat a hagyományos Német Nemzetiségi Napot. A Táncsics Parkban tartott eseményen az óvodások és iskolások nemzetiségi műsorán túl, a Roger Schilling zenekar, a Hímesházi Sonnenblumen Kórus, a Paksi Német Nemzetiségi Tánccsoport, valamint a Reichertshofener Musicanten műsorát is megtekinthették az érdeklődők.

Tovább