2022-re készülhet el az új Duna-híd Pakstól délre
A kivitelezés 2020-ban kezdődhet, az átadás várhatóan 2022-ben lesz – tájékoztatott a Kalocsa és Paks közötti Duna-híddal kapcsolatban Font Sándor
TovábbA kivitelezés 2020-ban kezdődhet, az átadás várhatóan 2022-ben lesz – tájékoztatott a Kalocsa és Paks közötti Duna-híddal kapcsolatban Font Sándor
TovábbHátrányos helyzetűeknek, diákoknak, gyermekeknek szervezett szabadidős programok támogatására, valamint kulturális alkotások, események létrehozására, hagyományőrzésre írta ki második fordulós pályázatait a
TovábbKétnyelvű kiadvány előkészítését kezdte meg az önkormányzat a Roszatommal korábban létrejött együttműködés keretében. A Paksi Információs Füzetben a helyi szolgáltatók
Tovább– Magyar szívvel, józan ésszel, tiszta kézzel fogja képviselni a választókerületet Bencze János. Személye rácáfol arra a pesszimista vélekedésre, miszerint
TovábbRövidesen elkészülnek a tavaly decemberi löszfalomlás nyomán a szükséges védmű tervei, zajlik a tervező kiválasztását szolgáló közbeszerzés előkészítése – mondta
TovábbAz október 23-i városi ünnepségsorozat zárásaként a Vak Bottyán Gimnázium diákjainak Októberi mesék a bőröndből című előadását tekinthette meg a közönség a Csengey Dénes Kulturális Központban.
TovábbAz 1956-os forradalom- és szabadságharcról szóló megemlékezés a Csengey Dénes Kulturális Központban folytatódott október 23.-a délutánján. Ünnepi köszöntőt mondott Szabó Péter polgármester, átadták a Díszpolgári Címet és a Pro Urbe emlékérmeket, valamint a Tehetséges Paksi Fiatalokért Alapítvány díjait. A városi ünnepségsorozat zárásaként a Vak Bottyán Gimnázium diákjainak Októberi mesék a bőröndből című előadását tekinthette meg a közönség.
TovábbJavaslatokat várnak a Paks Kultúrájáért díjra. A képviselő-testület a város kulturális életében dolgozó azon személyek elismerésére, akik a település kultúrájáért,
TovábbAz anyanyelvi kultúra, a művészet, a tanulmányi munka és a sport területén kimagasló eredményt elérő diákok és a felkészítők tevékenységének
TovábbÖrvös Ferenc vehette át a Paks Város Díszpolgára címet az október 23-i városi ünnepségen. A Díszpolgári cím azoknak a tevékenységüket
Tovább