Új csúszdát szeretnének a strandra
Míg tavaly príma szezonja volt a paksi strandnak, az idei esztendőről sajnos ez nem mondható el, vendégforgalom és árbevétel tekintetében
TovábbMíg tavaly príma szezonja volt a paksi strandnak, az idei esztendőről sajnos ez nem mondható el, vendégforgalom és árbevétel tekintetében
TovábbMintegy 30 milliárd forint értékű kerékpárút-fejlesztésről döntött a kormány, a turisztikailag legfontosabb útvonalak fejlesztését nemzetgazdasági szempontból kiemeltnek minősítették – jelentette
TovábbAz Atomfutáson mutatkozik be a város új, friss, dinamikus arculatának egy része. Az új grafikával ellátott ajándéktárgyakat elsőként a hétvégén
TovábbMunkatársunk, Vida Tünde kapta idén Az Év Tolna Megyei Újságírója Díjat, amelyet a Tolna Megyei Önkormányzat megyenapi ünnepi közgyűlésén vehetett
TovábbHarmincéves az Energetikai Szakközépiskola, ez alkalomból ünnepi délelőttön emlékeztek a három évtizedre az ESZI sportcsarnokában. Szabó Béla igazgató elmondta, hogy
TovábbPaks Város Önkormányzata nyílt versenytárgyaláson kívánja értékesíteni a Rákóczi utcai egykori rendelőintézet épületét. A kikiáltási ár 120 millió forint, a
TovábbÁder János, Magyarország köztársasági elnöke dr. Kuti István László rendőr ezredesnek, a Paksi Rendőrkapitányság Vezetőjének hivatása iránti elkötelezettséggel végzett felelősségteljes
Tovább– Ha ma is természetes a közös érdek tisztelete, ha nem az egyéni érdekek kerülnek előtérbe, ha természetes és mindenkire
TovábbSzigorodnak a társasházépítés szabályai Pakson – döntött rendkívüli ülésén a képviselő-testület. Az elfogadott új helyi építési szabályzat rendelkezik az ún.
TovábbÉletének 80. évében elhunyt Zerza József, a PSE örökös tiszteletbeli elnöke, a Paksi Hírnök egykori munkatársa, akit a város 1997-ben
Tovább