Az eltűnt városkép nyomában

A Sárgödör téri terület rendezése után a mérföldkő Herczeg József polgármestersége idején, 1996-ban a millecentenárium évében történt, amikor Péter-Pál napján ünnepélyes keretek között megnyitották a Sárgödör teret a turisták előtt. Ez már előrevetítette egy civil szervezet létrehozásának szükségességét.

Folytatjuk múltidéző kalandozásunkat a Sárgödör téren. A háborús éveket követően a présházak többsége feleslegessé vált a nagyüzemi mezőgazdasági művelésre való áttérés és a szőlőterületek fokozatos csökkenése miatt. Ennek következtében sok présház összedőlt vagy lebontották, a Sárgödör teret kikezdte az enyészet. Sok pincét csak garázsnak vagy raktárnak használtak, béreltek a paksi üzemek.

Wolf Ferenc és felesége, Akkermann Magdolna 1917-ben vásárolták a Sárgödör tér 23. szám alatti présházat, amelynek története egészen az 1800-as évek végéig nyúlik vissza. Az épület egy 1890-es öregpréssel és a Zöldfa utcai kútból hordott vízzel idézi meg a múltat. A présházak fontos részei voltak a paksi hagyományoknak, még a hírekben is szerepeltek tűzesetek és bűnesetek kapcsán. A II. világháború után a nagyüzemi gazdálkodás visszaszorította ugyan a jelentőségüket, de örökségük ma is él.

Paks építészeti örökségének egyik ékköve a Sárgödör téri pincefalu a városban. Az egyedülálló hangulatú teret az elmúlt századokat idéző, szorosan egymás mellé-mögé épült présházak veszik körül, de szép pincék találhatóak még a környező utcákban is.

A közelmúltban előkerült a Paksi Katholikus Legényegylet 1897. évi szüreti mulatságának csoportképe. A helyszín beazonosítható, a katolikus kör belső udvara, középen, sötét ruhában az egylet világi és egyházi elnöke ül. S hogy képet kapjunk, hogyan zajlottak ezen események a századforduló táján, idézzük fel ennek az 1897-es legényegyleti szüreti bál történetét.

A szüret Paks múltjában ünnep is volt, nemcsak munka. Schleicher Vera „Egyházi ünnep vagy világi szórakozás?” című tanulmányában írja, hogy az 1884-ben alakult Katolikus Legényegylet és az 1898-as Katolikus Ifjúsági Egylet két külön szüreti mulatságot rendezett a Paksi Katholikus Kör helyiségében. A bál napján tartott felvonulás főszereplője a hintón ülő bíró és bíróné volt. A rendezvények virágkora 1920 és 1947 közé tehető, amikor az Evangélikus Ifjúsági Egylet bekapcsolódásával már három felvonulás is zajlott évente.

1909-ben megtörtént a tervezett paksi egyenáramú villanytelep pályáztatása. A jegyzőkönyv szerint három budapesti cég adott érvényes ajánlatot, amelyek közül a

Míg Pakson a petróleumlámpákkal bíbelődtek, nyugaton az elektromossággal kapcsolatos kísérletek egyre meglepőbb eredményeket hoztak, amelyek a századfordulóra Tolna vármegyébe is elértek. 1905 őszén már a paksi képviselőtestület is tárgyalta a villanyvilágítás bevezetésének gondolatát. A mozgalmat dr. mádi Kovács János országgyűlési képviselő, Rabinek Pál bankigazgató és dr. Daróczy Aladár vezetésével indították, céljuk pedig, hogy részvénytársasági alapon villamos központot létesítsenek a város köz- és magánvilágítási szükségletének ellátására.

Paks közvilágításának történetét dr. Németh Imre dolgozta fel 1993-ban a monográfia folytatásaként indított sorozat önálló, második kötetében: Paks 18-20. századi közvilágítása az atomerőmű beindulásáig címmel. A lámpák üzemeltetése sok vitára adott alkalmat, ezért számuk olykor nemhogy növekedett volna, hanem gyakran még a meglévőket sem működtették. Végleges megoldást majd a lakossági igényeket is kiszolgáló paksi egyenáramú villanytelep megépítésével nyer a kérdés.