E-Taxi – 2024.11.19. – Dr. Sárosi József
Az E-taxiban ezútal Sárosi József utazik. A DC Dunakom Zrt. régi-új vezérigazgatója az őszi munkálatokról és a cégen belüli bérrendezési terveiről is beszél.
TovábbAz E-taxiban ezútal Sárosi József utazik. A DC Dunakom Zrt. régi-új vezérigazgatója az őszi munkálatokról és a cégen belüli bérrendezési terveiről is beszél.
TovábbA Sárgödör téri Présháztulajdonosok Egyesülete huszadszorra tartotta meg a Márton Napi Ökumenikus Újboráldást november 16-án. Zuschlag-Nepp Éva evangélikus lelkész, Lenkey
TovábbA városi könyvtárból, az egykori zsinagóga épületéből jelentkezik a Paletta magazin annak apropóján, hogy idén 80 éve több, mint 450 ezer magyarországi zsidót deportáltak – közülük 881-en paksiak voltak. László Boldizsárné, Ági néni akkor még nem élt, de családjának több tagját elvesztette a vészkorszakban. Az ő emlékezetükről is beszélgetünk a magazinban.
TovábbA dunakömlődi Szent Imre templom felszentelésének alkalmából kétnapos templombúcsút tartottak a településen. Az ünnepi esemény első napján, november 5-én a templom védőszentje, Szent Imre herceg ünnepén imaalkalomra került sor a Dunakömlődi Plébánia közösségi házában, amelyet Jármi Zoltán görögkatolikus lelkész tartott. November 10-én a megemlékezés gyalogos zarándoklattal folytatódott, majd Fekete Roland plébános tartott ünnepi szentmisét a településrész templomában, ahol közreműködött a Paks Városi Vegyes Kar. Magazinunkban ebből láthatnak összefoglalót!
TovábbA mai Lelátóban Bor Barnával beszélgetünk, aki decembertől a magyar judoválogatott új szövetségi kapitánya lesz.
TovábbSzorosabbra fűzi együttműködését Paks Város Önkormányzata és a Pécsi Egyházmegye. Heringes Anita polgármester és Felföldi László megyéspüspök november 6-án délelőtt egyeztetett a Balogh Antal Katolikus Általános Iskola és Gimnázium épületében. A találkozó egyben jó alkalom volt arra is, hogy a város vezetője megtekintse az intézmény folyamatban lévő projektjét. Az iskola udvarán egy új épületegység készül, benne nyolc tanteremmel, kémialaborral és sportolásra, testnevelésre alkalmas csarnokkal.
TovábbAz Eltűnt városkép nyomában című magazin mai adásában Paks dunai turizmusának történetéről lesz szó, beleértve a város első turisztikai kiadványát, Tumpek Mihály fotóit, az 1930-as Nyaraljunk itthon! kampányt és az 1924-es Pesti Napló cikket, amely bemutatta a korabeli Paks társadalmát és turisztikai lehetőségeit.
TovábbA Paletta magazin vendége Makó András festőművész, akinek nemrégiben jelent meg könyve művészetéről, Válogatás címmel pedig kiállítás nyílt alkotásaiból Szekszárdon. Vele beszélgettünk életéről, művészetéről.
Tovább